Vekerdy tanár úr szerint ahhoz, hogy minőségi időt töltsünk együtt a gyermekünkkel, nem kell kijelölnünk egy napot, bármikor megtehetnénk. Mindezt úgy, hogy elfogadjuk a gyerkőcöt olyannak, amilyen ő valójában, és tápláljuk az önbizalmát, támogatjuk őt. Vajon hogy neveljünk boldog gyereket?
„Anya, elmegyünk együtt a játszótérre vagy fagyizni?” – hangzik a kérdés, és te azt válaszolod, hogy „Persze, kicsim, majd hétvégén!” Ő pedig szomorúan megfordul, magában mormogja, hogy tudta, hogy úgyis ezt fogod mondani. Neked pedig lelkiismeret-furdalásod van, hogy elutasítottad őt, holott a lelked mélyén pontosan tisztában vagy azzal, hogy a gyermeked attól boldog, ha veled töltheti az idejét.
Hogy milyen a boldog gyermek?
Vekerdy Tamás nem igazán szerette ezt a szót, inkább úgy fogalmazott, hogy jókedvű vagy derűs az a gyermek, aki akkor érzi jól magát a világban, ha a szerettei elfogadják őt, ha önmaga lehet. A szülő a nevelésben két utat választhat: vagy elfogadja és támogatja a gyermekét, és hagyja, hogy az legyen, aki ő valójában, vagy mindezt elfeledve formálja a saját elképzelései szerint.
Kisgyerek, nagy gyerek
Akinek kamasz gyereke van, bizonyára konstatálta már, hogy a gyerkőce bizony egészen más ember most, mint kicsi gyerekkorában. Amikor a gyermek kicsi, sok szülőnek az a meggyőződése, hogy jó, ha sok olyan játékkal veszi körül őt, ami fejleszti. Vekerdy Tamás szerint a gyermekek minden életkorban változnak, teljesen másra van szükségük kicsiként, mint nagy gyerekként. A legfontosabb a mindennapos meseolvasás vagy mesemondás, a sok-sok futkározás, üvöltözés, amivel kiadhatja a feszültséget. Erre még akkor is szüksége van egy kisgyereknek, amikor már iskolás.
A mai gyerekek azonban nagyon keveset mozognak, nem igazán csinálnak semmi olyasmit, amit a régi korok gyermekei. Vekerdy szerint ennek tulajdonítható, hogy nagyon sok a beszédhibás gyerek, hiszen a beszéd is a mozgásfejlődés következménye.
Hogy mit tehetünk? A kicsiket hagyjuk fára mászni, ordítozni néha, amikor kedvük van, hagyjuk őket ugrálni, sokat egyensúlyozni, hogy fejlődhessenek a saját ütemükben. A kamaszoknak viszont már nem erre van szükségük. Őket hagyni kell álmodozni, kicsit lustálkodni, ábrándozni. A kamaszok ugyanis nemcsak a tanulásért élnek, a hormonjaik teljesen mást „akarnak”.
Elfogadás
Sok szülőnek kialakult elképzelése van arról, milyennek kellene lennie a gyermekének, és meg sem próbálkoznak azzal, hogy megismerjék a saját gyereküket. Lényegesebb a sok különóra, lehetőleg már óvodás korban. A szülők szoronganak, és megpróbálnak más szülőknek megfelelni azzal, hogy ők bizony zongorára, angolra, karatéra és táncra járatják az ovis gyereküket. Azt hiszik, a legjobbat biztosítják ezzel a csemetéjüknek. Pedig gyermekkorban sokkal többet számít az érzelmi biztonság, az, ha a gyermek önmaga lehet – szabadon. A kisgyermeknek ölelésre van szüksége, a kamasznak pedig már elengedésre, a szó jó értelmében. Minden szülőnek észben kéne tartani, hogy azzal, hogy a kamasz gyermeket kicsit szabadon engedi, azzal nyeri el a jutalmat: a kamaszkor nem a konfliktusokról fog szólni. Ehhez persze az kell, hogy a gyermek bízzon a szülőben és ez fordítva is így legyen.
Sokan szülőként kudarcként élik meg, hogy a kamaszkorú gyermekük megváltozik. Ilyenkor a szülő úgy érzi, nem is ismeri a gyermekét. Ezért van az, hogy sokan nagyon féltik a kamaszt, hogy rossz társaságba keveredik, biztosan cigizni fog, meg kábítószerezni. „Olyan, mintha nem is ugyanaz a gyerek volna!” – ugye ismerős?
Az a gyermek, aki mögött ott áll a családja, és érzi azt az érzelmi biztonságot, amire mindenkinek szüksége van, nem válik rabjává semmilyen szenvedélynek, tudni fogja, kikkel barátkozzon. Az a kamasz, akinek ez nem adatik meg, vagyis gyermekkorban nem kapta meg az érzelmi támogatást, mindig keresni fog valamit. Nekünk, szülőknek kicsit tűrni kell a kamasztól, el kell viselnünk őt, és a „dolgait”. Hamar vége szakad ennek az időszaknak, és minden visszatér a régi kerékvágásba.
„A gyerek iszonyatosan fárasztó, kiszívja a vérünket, lerágja a húsunkat…”
„…ezért meg kell tőle szabadulni néha.” – mondja Vekerdy Tamás. Ez igen fontos intelem minden szülőnek. Ettől még nem szereted kevésbé a gyermeked. Az anyának és az apának is kell néha pihenni, hogy aztán a gyerekek egy újjászületett anyát és apát kapjanak. A megfelelési kényszer érzelmi nyomorba dönti a családot. Lehetünk szülőként olyanok, akik élvezik az életet, jó érzés számukra az, ha kicsit egyedül lehetnek kettesben, és azt is, ha hülyéskedhetnek a gyerekekkel. Ez a gyermek és a felnőtt boldogságának is a titka.
Kovács-Hain Zsuzsa
