Ha van már gyermeked, bizonyára emlékszel, milyen fontos volt számodra a baba napirendje. Ugye, hogy az idő múlásával ez valahogy már nem olyan lényeges? Pedig a gyereknek kellenek a határok, a szelíd határok! Főleg ahhoz, hogy a saját személyisége megfelelően fejlődhessen, biztonságban érezhesse magát és a szülő-gyermek kapcsolatban, a nevelésben legyen egy kis következetesség.
A barátnőm, Anna kislánya, Zoé most hároméves. Gyakran találkozunk, és feltűnt, hogy Zoé eléggé komolyan uralkodik az anyukáján. Akkor és azonnal akar mindent, amit kigondolt, és, ha nem kapja meg, sírni kezd, visít, földhöz csapja magát. Vajon ez nevelési hiba? Anna mit nem csinál jól? Én ugyanezeket a kérdéseket teszem fel magamnak a kamaszlányommal kapcsolatban. Nyilván ott már más a helyzet, mint egy hároméves esetében, máshogy is kell kezelni a problémákat.
Anna és Zoé esete azonban nem egyedülálló.
MI TÖRTÉNIK, HA A KISGYERMEK NEM TALÁLKOZIK HATÁROKKAL? MI TÖRTÉNIK, HA MINDENT MEGKAP?
Manapság divatos nevelési elv a szabad nevelés. A szülő abba ringatja magát, hogy ő szuper, hiszen mindent megad a gyermekének, és ebben a legfontosabb a szabadság. Ám egy 3-4 éves kisgyermek még nem tud döntéseket hozni saját magáról – legalábbis nagy dolgokban nem, ez a szülő feladata.
Egy kisgyermeknek szüksége van arra, hogy legyenek olyan szabályok, amelyekhez igazodhat. Ha ezek nincsenek, a kicsi egy idő után minden szülői intelemnek, minden kimondott nem-nek ellenáll majd. És a szülők csak néznek, hogy a kis aranyos tündérkéjükből, hogyan lett egy dacos, erőszakos kis diktátor.
Érdekes, hogy egy kisbaba születésekor mennyire ragaszkodunk a napirendhez. Később hajlamosak vagyunk kiengedni a kezünkből a gyeplőt. Ezzel pont a háttértől, a biztonság érzésétől fosztjuk meg a gyermeket. A szelíd határok kellenek, ezek adnak következetességet a szülő-gyermek kapcsolatba.

DE HONNAN TUDJA A GYERMEK, HOGY HOL A HATÁR?
Nem tudja magától. Csakis te, a szülője segíthetsz abban, hogy megtanulja ezeket a határokat. Minden családban mások a betartandó szabályok, ezeket együtt kell felállítani. A határokat az érzelmek és az ész együttesen alkotja. Fontos, hogy a kialakuló hisztit, vitát ez az érzelmi töltet elnyelje. Ezért soha nem szabad a gyermeket egyedül hagyni a kérdéseivel, kétségeivel, és akkor sem, ha valami nem tetszik neki.
Ha nem állsz a gyermeked mögött, és nem segíted abban, hogy helyes-e, vagy helytelen, amit éppen tesz, akkor a saját döntését hozza meg minden alkalommal. Ez szorongást okozhat benne, ami sokkal nagyobb probléma, mint az, ha nemet mondasz neki.
HOGYAN ALKOTHATSZ ÚGY SZABÁLYOKAT, HOGY A GYERMEKED NE SÉRÜLJÖN, ÉS TE IS ELÉGEDETT LÉGY?
Attól félsz, hogy a korlátok, amelyeket meghatározol a gyermeked számára, síráshoz, ellenálláshoz vezetnek majd? Tartasz attól, hogy a feléd irányuló szeretete, érzelmei megváltoznak?
Gondold végig! Te vagy a szülő, ő a gyerek. Neked kell felelősséget vállalnod érte, nem pedig fordítva. Természetesen előfordulhat, hogy kicsit utálni fog, hisztizik, és kiakad, de ezt kellő odafigyeléssel, szeretettel át tudjátok hidalni. Kössetek kompromisszumot. Legyenek olyan szabályok, amelyek kötelezőek, amelyekből nem engedsz, és legyenek olyanok, amelyekben hajlandó vagy kicsit lazább lenni. A szorosabb és a lazább szabályokat neked kell meghatározni, nem alkothatja meg őket a gyermeked. Ha szeretettel viszonyulsz hozzá, és el tudod neki magyarázni, miért van szükség arra, hogy megegye a vacsorát, mielőtt csokit eszik például, akkor nem lesz nehéz dolgod.
Kovács-Hain Zsuzsa