A gyermeknevelés először nem tűnik nagy feladatnak. Amikor még csak a vágy ég bennünk, hogy gyermeket szeretnénk, talán fel sem fogjuk mennyi türelemre, szeretetre, elfogadásra van szükség ahhoz, hogy a babából felnőtt ember váljék. Hosszú évek során tanuljuk meg, hogy hogyan terelgessünk, hogyan legyünk társak és cinkosok. Egy biztos: abban a pillanatban, ahogy megszületik a gyermekünk, a szívünk immár a testünkön kívül dobog.
„Gyereket csak egyféleképpen lehet nevelni. Ha maga hideget fúj rá, én meg meleget, még megfázik. Még nagyon gyönge a lelke. El ne feledje!” – Szabó Magda
„A gyermek azzá válik, akinek lennie kell ahhoz, hogy megkapja a szeretetet, amire vágyik.” – Dr. Máté Gábor
„Ahhoz, hogy a gyerekek fölnőjenek, nem kell külön szoba, mindegyik szobába külön tévé, a gyermekneveléshez család kell.” – Papp Lajos
„A tanítás csak információt tölt a fejekbe, de a nevelés: növel. Nem mennyiséget ad, hanem minőséget. Segít egy rózsának igazi rózsává válni. És egy gyereknek megtalálni és kibontani önmagát.” – Müller Péter
„A gyereknevelés és tanítás során az a legfontosabb, hogy egy gyerek mindig tudja, akkor is szeretik őt, ha nem tökéletes, és hogy ezen képes javítani. Ez olyan bizalom a felnőtt részéről, amit minden korú gyerek megérez. Hogy hisznek benne. Tévedhet és hibázhat. Nem kell tökéletesnek lennie. A világ sem az.” – Tari Annamária

„Felemelő látni, ahogy a madármama repülni tanítja kicsinyeit. »Szárnyakat adni« egyszerre jelenti azt, hogy a szülő megismerteti fiókáját a legfontosabb dologgal, a szárnyalással; ám egyúttal azt is, hogy szárnyára bocsátja: »Tőlem már megtanultál minden megtanulhatót. Mostantól éld a saját életed!«” – Szendi Gábor
„Ha elölről kezdeném a gyermeknevelést, fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet,
Példálózás helyett példát mutatnék,
Nem siettetném a gyermeket, hanem hozzá sietnék,
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék,
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot,
Kirándulnék, sárkányt eregetnék, réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék,
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném,
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat,
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről,
És többet a szeretet hatalmáról.” – Diana Loomans
„Még senki sem fedezte fel, hogy milyen mély együttérzés, kedvesség és nagylelkűség rejtőzik egy gyerek lelkében. A helyes nevelés legfőbb feladata, hogy feltárja e kincseket.” – Emma Goldman
Értsük meg a gyermek veszteségeit, és tanuljuk meg gyámolítani, érteni, átérezni és megfelelően viszonyulni a sebzett lélekhez! Ne feledjük, ez lesz a gyermek mintája, ahogyan majd ezt teszi ő is saját gyermekével! – Bagdy Emőke
A szülők kötéltáncosok. A „túl sok” és a „nem elég” közé kifeszített kötélen lépegetünk egy törékeny csomaggal a kezünkben. Figyelmesnek kell lenni, de közben nem szabad elhitetni a gyerekkel, hogy ő a világ közepe; a kedvében kell járni, anélkül, hogy elkényeztetnénk; kiegyensúlyozott étrenden kell tartani, anélkül, hogy megvonnánk tőle bármit is; erősíteni kell az önbizalmát, de közben maradjon alázatos; meg kell neki tanítani, hogy legyen kedves, de közben ki tudjon állni magáért; el kell neki magyarázni a dolgokat, de nem jó túlmagyarázni; ki kell fárasztani, aztán hagyni kell pihenni; meg kell tanítani az állatok szeretetére, de arra is, hogy legyen óvatos velük; kell vele játszani, és kell hagyni unatkozni is; fontos önállóságra tanítani, ugyanakkor jelen kell lenni mellette; elfogadónak kell lenni, azonban nem erkölcstelennek; határozottnak, de nem merevnek; ki kell kérni a véleményét, de nem engedni, hogy mindenben ő döntsön; igazat kell mondani neki úgy, hogy közben ne ártsunk az ártatlanságának; úgy kell szeretni, hogy az ne legyen számára fojtogató; óvni kell, ám közben nem bezárni; fogni kell a kezét, és ugyanakkor hagyni kell eltávolodni. – Virginie Grimaldi
Összeállította: Ligeti Anna