Annyira csodás dolog a karácsonyvárás! Főleg akkor, ha épp kisbabát vársz, vagy ott tartod a kicsikédet a karodban, és együtt készültök élete első ünnepére. Itt az idő a mosolyra, a szeretet kimutatására, a kósza puszikra és a nyugalomra. Ez talán minden másnál fontosabb.
Tartasz kicsit attól, hogy ez a furcsa bizonytalanság majd eluralkodik az ünnepen, és emiatt kissé feszült vagy. Vigyáznod kell, hiszen a stressz és a feszültség nem tesz jót sem neked, sem a pocakodban növekvő magzatodnak, sem a kiságyban szuszogó kisbabádnak. Próbálj kicsit leereszteni, hiszen mindjárt itt az év vége, és a karácsony lehet igazán laza is.
A KÖTELESSÉGEKET MOST RADÍROZD KI
A várandósság alatt annyi mindenre kell figyelned, olyan sokféle feszültség ér, és olyan sok mindennek kell megfelelned. Ezt a „kell”-t felejtsd most el, a nyugalom és a lazaság sokkal fontosabb jelenleg.
Ne agyalj most azon, hány fogásból álljon a karácsonyi menü, és az se keserítsen el, ha nem ragyog a ház, vagy nem csináltál hatféle süteményt. Koncentrálj azokra a dolgokra, amelyek valóban fontosak.
Persze nem jó érzés, hogy a tágabb család most nem lehet együtt az ünnepek alatt, de ennek is lehet a pozitív oldalát nézni. Most kicsit bekuckózósabb lesz a karácsony, és csendesebb, és nem fogod azt érezni, hogy összecsapnak a fejed fölött a hullámok, mert kész kell lenned az ebéddel, az ünnepi vacsorával, mert mindjárt érkeznek a vendégek. Engedd, hogy a párod díszítse fel a karácsonyfát, és hagyd, hogy ő takarítson ki. Bizonyára szívesen megcsinálja majd helyetted. Nem szabad túlhajtanod magad, pihenj, amennyit csak tudsz. Szóljon most csak rólad, rólatok az ünnep.
HASZNÁLD KI AZ IDŐT
Most mindannyian időt kapunk karácsonyra. Olyan időt, amit most magadra, a gyermekedre és a párodra fordíthatsz. Ha még a pocakodban van a kisbabád, akkor ez az utolsó olyan ünnep, amit kettesben tölthettek a szerelmeddel, a következőn már veletek lesz életetek értelme is. Ha már a kezedben tartod a kisbabád, akkor pedig pont ezért lesz minden eddiginél csodálatosabb ez az ünnep. Használd ki a z időt, élj meg minden pillanatot nyugalomban, szeretetben. Ne pazarold most vásárlásra, szerezz be mindent online. Semmiképp nem jó most tömegben lenned. Ha nem kell vásárolnod, hosszú órákat takarítasz meg, amit a szerelmeddel és a gyermekeddel tölthetsz.

ÉLD MEG AZ ÉRZÉSEIDET ÉS LÉGY KREATÍV
Várandósan és kisbabával egyaránt nagyon felfokozott érzések között éled az életed. Ez nem baj, csak arra kell figyelned, hogy a negatív érzések ne kerüljenek túlsúlyba. Koncentrálj arra a határtalan szeretetre, ami most körülvesz. Tedd fel magadnak a kérdést: Mit szeretnél? Beszéld meg a pároddal is, miben változzon most a karácsony. Merj nemet mondani, ha valamit nem szeretnél. Alkossatok új hagyományokat, amelyek a ti családotokat kísérik majd. Próbáljatok alkalmazkodni a jelenlegi helyzethez kreatívan. Használjátok ki az internet adta lehetőségeket, és legyetek együtt a családdal ennek segítségével.
Sajnos még így is lesznek olyanok, akik nem biztos, hogy megértik, miért szeretnétek idén kicsit másfajta ünneplést. Töltsd a karácsonyt tényleg a szeretet ünnepeként, és ne hagyd, hogy bárki más irányba vigyen.
Ha szoptatnod kell, szoptass, ha pihenni szeretnél, pihenj, ha énekelnél a fa mellett, tedd azt, ha inkább ezt a CD-re bízod, akkor legyen ez. Mindegy, mi történik, csak érezd jól magad.
SEMMI SEM KÖTELEZŐ
Lehet, hogy az eddigi karácsonyokon kötelező menü volt, hiszen mindig, minden évben így kellett lennie. Most azonban te döntesz ebben is! Készítsetek együtt olyan ételeket, amelyeket valóban szerettek. Még az sem kell, hogy karácsonyiak legyenek, ha épp nincs hozzá kedved. Várandósan amúgy is azt jó enni, amit megkívánsz. Érdemes azért betartanod az eddig is követett szabályokat (alkohol, lágy, penészes sajtok, nyers hús, nem teljesen átsült, átfőtt ételek fogyasztását kerüld). Ha már megszületett a kisbabád, az ő napirendje fogja meghatározni a karácsonyt is, hiszen a kicsinek fogalma sincs arról, mi az a karácsony. Ő ugyanúgy éhes lesz, ugyanúgy ki kell cserélni a pelusát. Vedd mindezt természetesnek, hiszen az is. Légy laza és felszabadult. A nagy család hagyományaihoz vissza lehet térni majd jövőre, amikor már a kicsid nagyobbacska lesz.
Mindegy, hogy mi lesz a karácsony alatt, a lényeg az, hogy érezd jól magad, és ne rohanj semmivel. Minden ünnep ajándék, éld meg hát így.
Kovács-Hain Zsuzsa