Be és ki, majd ismétlődik… ugye, milyen magától értetődő? A légzés teljesen akaratlan, magától történik, nincs benne semmi különös. Ám ez egy újszülött esetében nem egészen így van. Különös, érdekes, megdöbbentő és csodálatos a babák légzése. Figyeld meg te is.
Minden édesanya egyik legnagyobb félelme, hogy egyszer csak nem lélegzik a kisbabája. Én mindkét gyermekem esetében nagyon féltem az első néhány hétben. Folyton azt figyeltem, hogy lélegeznek-e. Sokszor kis szuszogások, nagy sóhajok, csend váltotta egymást.
AZ ÚJSZÜLÖTTEK LÉGZÉSE GYORSABB
A be és ki lassú ismétlődése a kisbabáknál nem jellemző. Ők sokkal gyorsabban lélegeznek, sőt sokszor váltakozó a légzésük, gyorsabb és lassúbb részekből áll. A tüdejük kisebb, ennek köszönhetően gyorsabb légcserére van szükségük. Míg mi, felnőttek percenként 20 alkalommal veszünk levegőt, addig az újszülöttek akár 60-szor is. Ha sírnak, lázasak vagy sokat mozognak, ez a szám emelkedik. Csak az orrukon vesznek levegőt és ott is fújják ki. Egyes kifújásokat rövid szünet követ. Ha ezt esetleg nem tudtad, lehet, hogy megijeszt, ahogy a babád lélegzik, hiszen még a látványa sem ugyanolyan, mint a te légzésed.
CSENDES LÉGZÉS, HANGOS LÉGZÉS
Csak ülsz, és figyeled a babád. Egy csoda, nem igaz? Azonban egy kis félelem is van benned, annyi mindent olvastál már a neten. Inkább figyelsz. Nem emelkedik a mellkasa, hirtelen megijedsz, de ahogy közelebb hajolsz, hallod és érzed, hogy lélegzik, nincs semmi baj. Igen, a kisbabáknál jellemző a csendes légzés. A mellkas szinte mozdulatlan, de édesdeden alszik a kicsi. Ennek az ellenkezője, azaz a hangos légzés is megjelenhet. Ilyenkor a hangos lélegzetvétel után csend következik, ami szintén zavarba ejtő, ijesztő lehet. A légzésük nem egyenletes, de ezt a periodikus légzést kinövik idővel.
EZÉRT SÍRNAK ÉJSZAKA
Légutaik szűkek és rövidek is, az orruk picike, így nem tudnak egyszerre nagy mennyiségű levegőt beszívni. Ennek eredménye, hogy az orrukban összegyűlhet váladék, a garatnál pedig nyál. Emiatt szortyogó hangot adnak alvás közben, amikor pedig nem kapnak megfelelően levegőt az orrukon át, sírni kezdenek. Ez tehát az egyik oka annak, hogy az újszülöttek sírnak éjszaka.
Mire a kicsi két-három hónapos lesz, ezek a furcsaságok általában megszűnnek, kivéve a szaporább légzésritmust. Kb. hathónapos kor körül, ahogy kifejlődnek teljesen a légzőszervei, a légzés is lassúbb és kiegyensúlyozottabb lesz. Ekkor már képesek a babák szájon át is lélegezni.
MIKOR KELL ORVOSHOZ FORDULNI?
- Természetesen akkor, ha a kicsi légzése leáll, azonnal hívj mentőt, ez nem kérdés! Azonnal be kell avatkozni!
- Akkor, ha nehezen vagy egyáltalán nem tudod felébreszteni a babát.
- Ha nehezen lélegzik, az nem játék. A nehézlégzésnek vannak tünetei: az orrcimpák kitágulnak, levegővételkor a gyomortájék és a bordaközi izmok furcsán behorpadnak, a száj és a körmök elkékülnek, a nyálkahártya is elszíneződik. Ha ezeket tapasztalod, a baba szenved, ezért inkább hívj mentőt, ne figyelgesd tovább!
- Ha lázas, vagy hőemelkedése van, emellett pedig ziháló a légzése és köhög is, akkor mindenképp érdemes megmutatni a gyermekorvosnak, mert ezek a tünetek sokféle betegséget rejthetnek. Előfordulhat, hogy asztma, krupp, valamilyen allergia, tüdőgyulladás áll a háttérben.
Tarjáni Rita