Szülőként talán nincs nagyobb vágyunk annál, mint hogy jól csináljuk. Hogy gyermekeink boldogok, kiegyensúlyozottak legyenek, és egyszer majd büszkén nézzenek vissza ránk. Mégis, a legtöbb anya és apa nap mint nap megéli a kételyt: elég jó vagyok? Sokszor érezzük azt, hogy nem nyújtunk eleget, nem figyelünk eleget, nem dicsérünk eleget. A bűntudat szinte természetes része a szülőségnek.
Én magam is rengetegszer gondoltam úgy, hogy kevés vagyok. Amikor megszülettek a gyerekeim, a felelősség óriásira nőtt a vállamon. Sokszor éreztem úgy, hogy nem látom tisztán sem magamat, sem a gyereknevelést. Hogy más anyák mindent jobban csinálnak. De szerencsére nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. Popper Péter gondolatai ma is aktuális kapaszkodót adnak, amelyek segítenek kicsit könnyebben venni a terheket.
Nem a tökéletesség számít, hanem a jelenlét
Popper szerint a gyerek számára sokkal fontosabb az, hogy foglalkozzanak vele, mint az, hogy ez dicséret vagy épp szigor által történik. A lényeg a törődés. Ezért a gyerekek „rosszasága” vagy engedetlensége sokszor nem más, mint figyelemfelhívás: „Légy velem, láss engem!”
Ez a gondolat engem is megnyugtatott. Hiszen sokszor éreztem azt, hogy a fáradtság vagy a munka miatt nem tudok száz százalékot adni. Irigykedve figyeltem azokat az anyákat, akik látszólag mindig mindent kézben tartanak. De Popper szavai rávilágítanak: a gyerek nem a hibátlanságra vágyik, hanem arra, hogy ott legyek. Hogy jelen legyek.
Minden gyermek a maga tempójában fejlődik
Szülőként hajlamosak vagyunk összehasonlítani. „A szomszéd kisfiú már szalad, az én lányom még csak kapaszkodik.” „A barátnőm gyereke már szobatiszta, az enyém még nem.” Az ilyen helyzetek azonnal szorongást keltenek, pedig teljesen természetes, hogy minden gyermek más tempóban halad.
Popper Péter erre is rávilágít: nincs értelme siettetni a fejlődést. Ha egy kislány 12 évesen kezd menstruálni, a másik pedig 14 évesen, mindkettő rendben van. Ha egy gyerek hatévesen még nem köszön, nem baj – majd megtanulja. Ahogy Popper ironikusan fogalmaz: „Igen kevés lány pisil be a nászéjszakán.” Azaz: mindent meg fognak tanulni a maguk idejében.
A tudomány és a társadalom persze sokszor másképp diktál. Megmondják, mikor kell állni, járni, beszélni, számolni. És ha valami nem „időben” történik, azonnal nyomást érzünk. De a gyerekek nem teljesítmény-versenyben vesznek részt. Az ő fejlődésük egyedi, és nem lehet sablonokba szorítani.
Lassítani kell – és biztosabbnak lenni önmagunkban
Popper gondolatai ma is aktuálisak. Felhívja a figyelmünket arra, hogy lassítani kell. A világ rohan, mi pedig vele rohanunk – közben pedig elszalasztjuk a pillanatokat, amelyek soha nem térnek vissza.
„Biztosabbnak kell lenni magunkban, mert az élet mindazt az alaptudást és készséget megadja, amire szükségünk van.” – írja Popper. És valóban: a gyerekeink nem attól lesznek boldogok, ha mindent időre teljesítenek, hanem attól, ha megtanulják, milyen érzés biztonságban, szeretetben és elfogadásban felnőni.
A szülőséghez nem könyvre, nem tankönyvi szabályokra van szükség, hanem belső biztonságra. Arra, hogy higgyünk magunkban és a gyerekeinkben. Hogy elhiggyük: elég jók vagyunk. És hogy a legfontosabb, amit adhatunk, az a jelenlétünk, a szeretetünk és az, hogy nem hajszoljuk őket – sem az életben, sem a fejlődésben.
Kovács-Hain Zsuzsa
