Minden kismama izgul azért, hogy a születendő kisbabája időben beforduljon a méhben. Ez ugyanis előfeltétele annak, hogy a szülés zavartalanul folyjon. Az ún. medencevégű hosszfekvésről akkor beszélhetünk, ha a magzat koponyája a 37. terhességi hétig sem fordul be a szülőcsatornába.
Az, hogy a baba farosan helyezkedik el az anyaméhben, a várandósságok közel 4%-ában fordul elő. A baba feje ilyenkor nem illeszkedik a szülőcsatornába, ehelyett a medencéje, vagy valamelyik lába fordul lefelé, a „kijárat” felé. Ez azért okozhat problémát, mert így a baba feje az, ami utoljára érkezik a szülés során, el is akadhat, ami bajt okozhat. „Amikor az első gyermekemet szültem, az orvosom biztosra akart menni, és a császármetszést javasolta” – meséli Ancsa. „Nagyon féltem, hiszen természetes szülést szerettem volna, de nagyon bíztam az orvosom tapasztalatában, és ő azt mondta, hogy a befordítás nem biztos, hogy sikeres lenne, mert több dolog is okozhatja, hogy a baba nem vette fel a születési pozíciót.” Ancsa orvosa is a fenti probléma valószínűsége miatt döntött inkább a császármetszés mellett.ÍGY ALAKULHAT KI FAROS TESTHELYZET

A MEDENCEVÉGŰ HOSSZFEKVÉSNEK ALAPVETŐEN HÁROM TÍPUSÁT KÜLÖNBÖZTETJÜK MEG:
- Részleges farfekvés: a baba popsija lent van, a lábait pedig behajlítja, vagy az arca előtt nyújtva tartja
- Teljes farfekvés: a baba ül a szülőcsatornában, a lábait keresztben tartja maga előtt.
- Lábbal lefelé: a kisbaba egyik vagy mindkét lába fordul a szülőcsatorna felé.
A BABA BEFORDÍTÁSA
Előfordulhat, hogy az orvosod úgy véli, érdemes megpróbálni a babát külső fordítással a megfelelő pozícióba helyezni. Ez azonban szakértőnk véleménye szerint „a két leggyakoribb ok (köldökzsinór szövődmény, illetve osztott méh) fennállása esetén ez nem működik, egyéb helyzetben lehet sikeres.” Te magad is próbálkozhatsz azzal, hogy a babád magától beforduljon. Van néhány trükk, amit csak akkor alkalmazz, ha a várandósságod teljesen problémamentes.- Használd ki a gravitációt. Ha minél többször négykézlábra állsz, a gravitáció miatt a baba esetleg lefelé fordítja a legnehezebb testrészét, vagyis a fejét.
- Szép, kellemes hangok. A babád imádja a hangod. Beszélj egy CD-re vagy énekelj, és a fülhallgatót tedd a szeméremcsontod közelébe. A babád a hang irányába igyekszik majd.
- A babák szeretik a meleget. Ha a méhed tetejére hidegvizes, az alsó pontjához pedig melegvizes borogatást teszel, akkor a meleg irányába mozdulhat.