Szülőként szükségünk van arra, hogy mi magunk úgy érezzük, jól csináljuk a dolgokat. Én sokszor érzem, hogy nem vagyok elég jó, és ez nehéz élethelyzeteket okoz annak ellenére is, hogy a gyerekeim kiegyensúlyozottak és a kapcsolatunk nagyon jó. Még szerencse, hogy nem vagyok egyedül! Popper Péter a szülőség kapcsán is nagyon jó, még mindig aktuális gondolatokat fogalmazott meg, amelyek minden anyát és apát átsegítenek a nehézségeken.
Életemben nem volt nagyobb felelősség a vállamon, mint amikor anya lettem. Amikor megszületett a második gyermekem, akkor ez a felelősség kétszer akkora lett. Ésszel szinte fel sem fogható, mennyire nagy. Sokszor talán nem is láttam tisztán sem magamat, sem a gyereknevelést (és a mai napig így van ez). Mindig azt hiszem, hogy nem vagyok elég a gyerekeimnek, nem dicsérem őket eleget. Popper Péter szerint azonban „A felnőttek sokszor nem értik meg, hogy a gyerek számára sokkal fontosabb az a tény, hogy foglalkozzanak vele, mint az, hogy ezt milyen jelleggel teszik, dicsérik-e vagy büntetik. A lényeg a törődés. Ezért az agresszivitás, az engedetlenség kiváló lehetőség arra, hogy a gyerek felhívja magára a felnőttek figyelmét, és kikényszerítse a vele való foglalkozást.”
Rájöttem, hogy csak ott kell lennem
Elég sok film és könyv foglalkozik az anyasággal és annak buktatóival. Talán az egyik legnépszerűbb sorozat, a Szex és New York is boncolgatja a témát, amikor Miranda a hivatása miatt nagyon keveset van együtt a kisfiával, a családjával. Végül már nem tudja elviselni, hogy a fia sokkal inkább kötődik a házvezetőnőhöz, mint hozzá, és felmond. Pedig igenis vannak ilyen szituációk az életben, adódnak olyan helyzetek, amikor nem igazán van választás. Én is nagyon sokszor voltam úgy, hogy fáradtan értem haza munka után, nem tudtam a kontrollom alatt tartani minden családi dolgot, és irigykedve figyeltem azokat az anyákat, akik erre képesek voltak. Mindig azt éreztem, hogy nem nyújtok eleget a lányoknak, sokkal többet kellene. Folyton lelkiismeret-furdalásom volt.
Popper Péter szerint azonban nem a tökéletesség a fontos, hanem az, hogy ott legyek, jelen legyek. A gyerekek minden, a „normálistól” kicsit is eltérő megnyilvánulásukkal csak kommunikálni akarnak a környezetükkel, nem pedig arról szólnak, hogy én vagy te nem csinálunk valamit jól.
A fejlődésük teljesen egyedi és egyéni
Mindkét gyermekem esetében megvoltak a fejlődési lépcsőfokok, de teljesen máskor következtek be. Nem ugyanabban az életkorban kezdtek el mászni, járni, beszélni, stb. Ugyanígy a szellemi és mentális fejlődésük is teljesen eltérő. A nagyobbik inkább magába zárkózó személyiség, nem olyan kommunikatív, és sokkal később kezdett nyitni az emberek felé, mint a kisebbikem. Popper szerint ez így van jól, hiszen ez csak bennünk, szülőkben van ez kényszerűség, hogy folyamatosan mások gyerekeihez hasonlítjuk a sajátunkat, és önnön kudarcunkként könyveljük el, ha a mi gyerekünk még nem csinálja ezt vagy azt, esetleg nem úgy csinálja, mint a szomszéd Petike. De hát hogy is várhatnánk el, hogy minden gyerek egyformán fejlődjön? Mi felnőttek sem vagyunk egyformák!
Popper Péter ezzel kapcsolatban is megnyugtat. Nem kell egy gyereknek hatévesen köszönnie, ha nem akar, majd eljön ennek is az ideje. Popper szerint az sem baj, ha húszévesen. Azért talán ezzel nem értek egyet maradéktalanul, de valahogy így kell ezt az egészet szemlélni, és a gyermeknevelést a saját gyermekünkre vetítve szemlélni. Pozitívan megélni azt.
„Biztosabbnak kell lenni magunkban, hogy az élet mindazt az alaptudást megadja, amire alapvetően szükségünk van.” Nem szorongva kell a gyermekeinkre tekinteni, hiszen az életben jól boldoguló, akár zseni emberek többsége lassabban fejlődött a korai éveiben. A gyermeked, a gyermekeink mindent ellesnek tőlünk. A szorongást ne adjuk tovább, hanem azt mutassuk meg nekik, milyen a pozitív gondolkodás.
Kovács-Hain Zsuzsa
