SZÁNTÓ NELLI
2018-ban 4. helyezett lett az Ironmanen, ahol mindössze 1 perccel csúszott le a dobogóról. Hosszú, professzionális felkészülést követően, magabiztos versenyzéssel, óriási kitartással teljesítette az embert próbáló távot. Most ismét hasonlóan profi hozzáállással készül egy másik, élethosszig tartó feladatra, ugyanis Szántó Nelli babát vár.Az egész életemet a sport határozta meg – meséli Nelli –, már hat évesen elkezdtem versenyszerűen sportolni. Nem is csoda, hogy hamar az életem meghatározó részévé vált a mozgás. A triatlon kellően összetett sport, és mivel három különböző számból áll, mind a háromra külön-külön készülni kell. Így, már nagyon korán heti 11 edzésem volt, ezért sem meglepő, hogy a pályaorientációm is a sport irányába történt. Jelenleg futók, triatlonosok felkészítését végzem, és egy ideje versenyezgetek is. Azért mertem belevágni az Ironmanbe, mert a tanítványaimmal minden nap futok húsz-harminc kilométert, így nagyon jó az állóképességem.
MOST, HOGY BABÁT VÁR, HOGYAN VÁLTOZOTT MEG A NAPI RUTINJA?
Tulajdonképpen nagyon szerencsésen alakulnak a dolgaim. Az egyik spotrolóm a nőgyógyászom, így pontosan tudja, hogy milyen terhelésnek vagyok kitéve, és azt is tudja, hogy milyen az állóképességem. Így, vele az elején megbeszéltük, hogy milyen lépéseket kövessek már a tervezési szakaszban, így például a javaslatára elkezdtem a folsavat szedni, illetve abban maradtunk, hogy mozgok úgy, ahogyan addig. Az első trimeszter nehéz volt, tartottam a terhelés mennyiségét, de minden délután le kellett feküdnöm, mert éreztem, hogy fáradt vagyok. Viszont, ha a hétvégén nem mozogtam, akkor hányingerem volt, émelyegtem és elkezdett mindenem fájni. Ezt úgy a negyedik hét végére vettem észre, aztán rájöttem, hogy muszáj mozognom valamit, ha nem akarom rosszul érezni magam.

MI A HELYZET AZ ÉTKEZÉSSEL ÉS A VITAMINOKKAL?
Nem vagyok különösebben kívánós, és természetesen tudatosan étkezem. Ugyanakkor azt sem hiszem, hogy kettő helyett kellene ennem – mint ahogyan azt sokan gondolják. Reggel felkelek, és körülbelül öt percen belül eszem, nagyon sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztok, és megfelelő mennyiségű folyadékot is iszom. Ebben nagyon tudatos vagyok. Korábban nem ettem tésztaféléket, de most valahogy jól esik, így néha bekerül ez is az étrendbe, de persze csak mértékkel. Arra is odafigyelek, hogy megfelelő mennyiségű tápanyag legyen a szervezetemben, így D-vitamint, kalciumot és nátriumot folyamatosan szedek.
MOST HOGYAN TUDJA EDZENI A TANÍTVÁNYAIT?
Az elején még futottam a sportolóimmal, sőt előfordult, hogy még este is elmentem futni, ami egy idő után inkább csak döcögés volt. Már nem esett annyira jól a futás, így váltottam a kerékpárra. Azzal kísértem és kísérem a tanítványokat. Persze ez is csak egy darabig megy majd, mert egy idő után már nem lesz kényelmes, de addig, amíg nem érzem tehernek,csinálom. Természetesen egyre kevesebbet vállalok, szép lassan befejezem majd a munkát, hiszen egy idő után már nem tudok majd megfelelően segíteni.
HOGYAN TERVEZI A JÖVŐT?
Egyelőre még nem tudom, hogy hogyan alakul majd, de az a tervem, hogy mint ahogyan én is az vagyok, a kisbabám is rugalmas lesz. Ha már kellően jól érzem magam, és amint megoldható, szeretnék ismét visszaállni a munkába. Persze nem szeretném majd a kicsitőlelvenni az időt. Szerencsére sok a rugalmas sportoló, már most is készítek online edzésterveket, és remélem, hogy majd a pici mellett is lesz kapacitásom rá. Továbbá a terveim között szerepel az is, hogy a babát váró sportolóknak, vagy sportolni vágyóknak segítsek a tanácsaimmal, tapasztalataimmal. Aztán a többit, majd meglátjuk, hogy alakul.
MIT TANÁCSOL AZOKNAK, AKIK SPORTOLNI SZERETNÉNEK A BABAVÁRÁS IDEJE ALATT IS?
Nem titok én is kapok hideget, meleget. Azok, akik sportoltak, azok teljesen rendjén valónak találják, hogy most is rendszeresen mozgok. De természetesen olyanok is vannak, akik el nem tudják képzelni, hogy hogyan lehet várandósan sportolni. Ugyanakkor az a véleményem, hogy megfelelő kontrol mellett, illetve figyelve a testünk jelzéseire, teljesítménykényszer nélkül nyugodtan lehet mozogni. Persze, aki eddig nem sportolt, az ne most akarjon maratont futni, de lépésről lépésre egyre jobb formába kerülhet. A legjobb az lenne, ha már a babatervezésekor elkezdene sportolni, hogy mire várandós lesz, már jó állóképességgel rendelkezzen.
Dr. Jármi Hilda