Volt idő, nem is olyan régen, mikor a gyerekeket miniatűr felnőtteknek tekintették. Amikor ők kaptak utoljára enni az asztalnál, természetes volt, hogy dolgozniuk kell, és nem voltak törvénybe foglalt jogaik. Ebben az időszakban is biztosan akadtak olyan családok, ahol jó volt gyereknek lenni, és most is vannak olyan családok, ahol szenvednek a gyerekek. De a gyerekkorról alkotott szemléletünk alapjaiban más ma, mint a korábbi évszázadokban.
“A gyerekeknek könnyű”. “Majd meglátod, milyenek a valódi nehézségek, ha felnőtt leszel.” – hajlamosak vagyunk romantizicálni a gyerekkort. Szépnek, könnyednek, nehézségektől mentesnek látni és láttatni, és persze törekedni arra, hogy a gyerekeket minden rossztól, fájdalomtól, nehézségtől megóvjuk.
Én is szeretném, ha védett, biztonságos élete lenne a gyerekeimnek. Én is azt vallom, hogy vigyáznunk kell a lelkükre, testükre egyaránt.
De nem gondolom, hogy gyereknek lenni könnyű, és azt sem, hogy mindig, minden stressztől meg kellene óvnunk őket.
Azt tapasztalom, hogy sokszor éppen az nehezíti meg a gyerekek életét, hogy mi, szülők kerülünk velük minden nehéz témát, és jóhiszeműen azt gondoljuk, hogy a gyerekünk nem is fog találkozni az élet árnyoldalával, vagy ha igen, csak később, amikor már nagyobb, érettebb lesz, és akár egyedül is megbirkózik a nehézségekkel.
Nem hozzuk szóba a halált, a válást, a szegénységet, a háborút, a testképet érintő kihívásokat, a betegségeket, a baleseteket, a pornót, de még a szexualitás témáját sem, ami pedig alapvetően pozitív töltetű (kellene, hogy legyen).
Azt szeretnénk, ha a gyerekünk egy olyan burokban nőne fel, amibe ezek a fájdalmak, ambivalens, nehezen emészthető érzéseket támasztó kérdések nem jutnának be.
A valóságban azonban az történik, hogy mindenképpen találkoznak előbb-utóbb ezekkel a témákkal, csak sok esetben egyedül, felkészületlenül, vagy akár túl későn. Pszichológus vagyok. Kamaszokkal beszélgetve újra és újra szembesülök azzal, hogy a szülők – bizonyos esetekben még a gondoskodó, odafigyelő szülők is – sokkal kevesebbet tudnak a gyerekükről, mint amit hisznek.
Az már egy nagyon jó kiindulópont, ha igyekszünk olyan kapcsolatot kialakítani szülőként a gyerekeinkkel, amiben minden kérdést fel mernek tenni a gyerekek. De még ez sem feltétlenül garancia arra, hogy ha rossz helyre kattint a kiskamasz fiunk egy weboldalon véletlenül, vagy gyanús üzeneteket kap a lányunk messengeren, mindenképpen hozzánk forduljon. Van, hogy a szégyen erősebb minden más érzésnél.
Éppen ezért a nehéz kérdéseket jobb nekünk szóba hozni. Finoman, a gyermek életkorára, egyéni érzékenységére odafigyelve. Olyan mélységben, amit be tudnak fogadni, amit a segítségünkkel fel tudnak dolgozni. Akár többször visszatérve rá.
Valószínűleg az olvasóban mostanra megfogalmazódott a kérdés: na jó, de hogyan?
Nincs egy konkrét mód vagy recept, de egy biztos: a történetek, könyvek csodálatos támaszt nyújtanak nekünk ebben. Nem a gyerekünk éli át közvetlenül az eseményt, legyen szó válásról, gyászról, betegségről, bullyingról vagy szegénységről, de találkoznak vele. Elképzelik, esetleg bele is élik magukat a szereplők helyzetébe, átgondolják, ők mit tennének egy hasonló szituációban. Azokban az években, amikor még mi olvassuk fel a könyveket a gyerekeknek, nagyon jó beszélgetések születhetnek, így nem egyedül, hanem velünk együtt dolgozzák fel azt, ami esetleg megterhelő volt nekik.
Minden gyerek más. Vannak érzékenyebb gyerekek, akiket nagyon megvisel Nemecsek halála a Pál utcai fiúkban, vagy kifejezetten szorongással tölti el akár egy kötelezően elolvasott vers is. Ezekben az esetekben – ha van rá lehetőség – még akkor is jó közösen olvasni ezeket a műveket, amikor már tudnak önállóan olvasni. Vagy tehetjük későbbi időpontra is a nagyon drámai eseményeket tartalmazó könyvek olvasását, de semmiképpen nem tartom azt célravezetőnek, ha teljesen kizárjuk ezeket a témákat!
Ugyanis az élet az élet. A gyerekek is ugyanabban a valóságban mozognak, mint mi, még ha védjük is őket. A szülő magyarázata, jelenléte, a pozitív dolgok megélése és kiemelése (nem a negatívak tagadásaként), az alapvetően reményteli jövőkép átadása összességében ki tudja egyensúlyozni az olvasott, megbeszélt témák által keltett rossz érzéseket. Ne feledjük, az természetes, ha megjelennek negatív érzések is (félelem, szomorúság), ha ezek nem állandósulnak.
A valódi védelem az, ha ott vagyunk velük, amikor nehézségeik vannak, és apránként, fokozatosan, a gyerekünkre szabva megmutatjuk nekik a világot. A maga teljességében.
Jantek Gyöngyvér klinikai szakpszichológus
Jantek Gyöngyvér vagyok, és örömmel osztom meg veletek a hírt, hogy ezt a könyvet én írom, és hamarosan mindenki számára elérhetővé válik. Képzeld el, hogy egy kellemes nyári délután, vagy éppen egy bekuckózós hideg estén együtt olvastok a gyerekeddel. A könyv izgalmas, leköti a gyermeked figyelmét, és téged is megszólít. Azon túl, hogy tartalmasan telik az időtök, ez a könyv – akár tudatosul az olvasóban, akár nem – olyan lényeges témákat ágyaz történetekbe, amik megalapozzák a gyerekek biztonságát offline és online egyaránt.
Jantek Gyöngyvér, klinikai szakpszichológus gyerekeknek szóló könyve a digitális
biztonságról előrendelhető itt:
