Eszternek és Donátnak három gyermeke van, két közös, Áron és Petya, akik ikrek, és oviba járnak illetve Eszter első házasságából született Gréti, aki már iskolás. Eszter első férjével a válás csúnyán zajlott. Eszter egy nagy adag önbizalomhiánnyal jött ki abból a kapcsolatból. Amikor az ikreket várta, a határtalan boldogsága mellé fokozódó félelem társult. Rettegett, hogy Donátnak nem fog tetszeni, hiszen óriásit változott a teste. Donát persze imádta Esztert (mind a mai napig így van ez). „Végig ugyanolyan vonzónak találtam Esztert, mint előtte. Nem is értem, hogy a nőknek miért olyan központi téma ez. Szerintem egy várandós nőnél nincs szebb a világon. Ilyenkor ragyognak. Eszter pedig mind közül számomra a legszebb volt és most is annak látom. A teste három gyönyörű gyermeket hordott, és adott életet nekik. Ennél nincs nagyobb feladat.
Angéla és Gábor három éve házasok, Angéla pont most várja első gyermeküket, aki kisfiú, és a Benett nevet választották neki. A 36. hétben járnak, így már nem kell sokáig várniuk arra, hogy a karjukban tarthassák a kis jövevényt. Angéla tele van önbizalommal, talán ő az egyetlen a barátnőim közül, aki elégedett a testével, nem ostorozza magát. Gábor pedig istennőként tekint rá. „Imádom minden porcikáját, az összes kis csíkot a testén. Egyáltalán nem zavarnak a változások, hiszen az én gyermekemet várja. Szerintem nem volt szebb a várandóssága előtt, ugyanolyan gyönyörűnek látom most is.
Ági és Péter két kamaszkorú fiú szülei. Az összes barátnőm közül Ági volt a legjobban kiborulva a testét érintő változások miatt. Sokat hízott mindkét várandóssága alatt, ami elvette a maradék önbizalmát is. A szülés után nehezen tudott visszafogyni, ezért folyamatosan diétázott. A gyerekek boldoggá tették, de a saját maga miatt érzett szomorúsága kezdett rajta elhatalmasodni.
Attól tartottam, hogy Ági depressziós lesz az első kisfiunk születése után. Igyekeztem nagyon, hogy ne érezze rosszul magát, sokat kényeztettem. A szülés utáni depressziót elkerültük, de Ági nem érezte magát valahogy teljesnek. Nehéz időszak volt ez, pedig sokszor és sokféleképpen kimutattam, mennyire szeretem. A második gyermekünk születésekor már készültem. Folyamatosan bátorítottam Ágit, és éreztettem vele, hogy mennyire fontos számomra ő mint nő. Elmondtam neki, hogy nem érdekel, hogy a teste változott, nem számít, hogy hány kiló. Én is változtam az évek alatt és nem várom el, hogy ő ugyanolyan legyen, mint a fiúk előtt. Most is csodálatos nő számomra. Remélem, ő is így vélekedik rólam.
A megkérdezett férfiak mind különlegesnek látják a szerelmüket és a várandósság alatt is annak látták őket. Párjaik azonban sokszor érezték azt, hogy a nem találják elég vonzónak őket, nem látják már annyira szexinek. A férfiak azonban csodálatosnak találták az átalakulást. Teljesen természetes, hogy a test változásokon megy keresztül a várandósság és a szülés során. A férfiak közül pedig csak nagyon keveseket érdekelnek igazán a striák vagy az a néhány plusz kiló.
Tarjáni Rita