Bizonyára te is ismersz olyan nőt, aki átesett emlőrákon, vagy pont most harcol ezzel a betegséggel. Akár az is lehet, hogy a családodban, egészen közelről találkoztál a rák ezen fajtájával. 2019-et írunk, és még mindig nagyon sok nő belehal ebbe a betegségbe, ami korai szakaszában felismerve, gyógyítható. Mégis, kevesen járnak szűrésre, pedig a kulcs az, hogy a betegséget minél hamarabb felismerjék. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, de nagyon fontos, hogy ne csak ekkor legyen középpontban.
Hazánkban minden évben 5-6000 új emlőrákos beteget regisztrálnak, és megközelítőleg 2000 nő belehal a betegségbe. Ez a daganatfajta ezzel a magyar nőknél leggyakrabban előforduló típus. A mellrák az 50-65 éves nők körében a leggyakoribb, de sajnos ma már gyakran érint fiatalabbakat is. 100 esetből általában 5-nél örökletes a megbetegedés. Az emlőrák kezelésének a kulcsa az, hogy minél előbb felfedezzék a betegséget. A korán diagnosztizált emlődaganatok esetében 80%-os az 5 éves túlélés, ez pedig azt jelenti, hogy a betegség – feltéve, ha korai szakaszban felismerik – gyógyítható.
NEM LEHET ELÉGSZER HANGSÚLYOZNI, HOGY AZ EMLŐRÁK IDŐBEN TÖRTÉNŐ FELISMERÉSÉHEZ ELENGEDHETETLEN A RENDSZERES ÖNVIZSGÁLAT.
Amennyiben valamilyen rendellenességet veszel észre magadon, azonnal fordulj orvoshoz! Fontos tudni, hogy az emlőrák általában nem fáj, és minél jobban fáj a csomó, annál kevésbé valószínű, hogy rosszindulatú elváltozásról van szó. Sajnos a magyar nők csekély százaléka jár minden évben nőgyógyászati kontrollra, a mammográfiás vizsgálatra talán még kevesebben mennek el.
MAMMOGRÁFIA
A vizsgálatot Magyarországon 2002 óta ingyenesen veheti igénybe minden nő. A 45 és 60 közötti korosztálynak kétévente javasolják.
A mammográfia egy speciális röntgenvizsgálat, amellyel időben felfedezhetők a rosszindulatú elváltozások. Még a 3 mm-es elváltozásokat is könnyen észreveszik a felvételen. A legjobb felvételt a menstruáció után egy héttel tudják elkészíteni, mert ekkor a leglágyabb a mell szövete.
HOGY CSINÁLJÁK?
Mindkét mellről két irányból két-két felvételt készítenek, egyet felülről lefelé és egyet ferdén. Az expozíciós idő csupán másodpercnyi nagyságrendű, ezért mozdulatlannak kell maradnod, hogy a felvételek jól sikerüljenek. Ezt segítik elő azzal, hogy a mellet két plexilap között a lehető leglaposabbra préselik. Ennek köszönhető, hogy a vizsgálathoz kisebb sugárdózis is elegendő. Ez a préselés kellemetlen, sőt kissé fájdalmas is lehet, ám a vizsgálat nagyon rövid ideig tart.
35 éves életkor előtt általában nem mammográfiás vizsgálattal, hanem ultrahangos eljárással vizsgálják a melleket. Azért van ez így, mert fiatalon a mellszövet még nagyon sűrű, és emiatt a mammográfiás felvétel kevésbé értékelhető.
MIT TEHETSZ?
A megelőzés a legfontosabb. Válts egészséges életmódra, mozogj többet, ne dohányozz, és ne fogyassz sok alkoholt. Minden hónapban végezz önvizsgálatot. Ne hagyd ki a nőgyógyászati szűréseket, mert ezek alkalmával az orvos tapintásos vizsgálattal ellenőrzi az emlőket. Ha bármi probléma van, ő biztosan észreveszi, és elküld a megfelelő vizsgálatokra.
Kovács-Hain Zsuzsa