Vajon milyen utat járnak be érzelmileg azok, akik nehezített gyermekvállalás nehézségeivel néznek szembe? Hogyan formálják ezek a nehézségek a társas kapcsolatainkat? Beszélgetőtársam Soltész Krisztina, klinikai szakpszichológus, reproduktív szakpszichológiai szaktanácsadó. Arra kerestük együtt a választ, hogy milyen mértékben változnak a kapcsolataink, hogyan éljük meg a bennünk lévő bűntudatot, csalódottságot és más, mély érzelmeket.
Mitől válik különösen megterhelővé a gyermekvállalási nehézség a kapcsolatok szempontjából?
A gyermekvállalási nehézség sokszor nem pusztán élettani vagy orvosi kérdés, hanem identitást, önértékelést és mély kötődési mintázatokat is érintő élmény. Amikor valaki ebben elakad, gyakran aktiválódnak korábbi veszteségtapasztalatok, félelmek vagy kapcsolati bizonytalanságok. A páciensek gyakran úgy érzik, senki sem tudja, min mennek keresztül, egyedül érzik magukat, elszigetelődést élnek meg.
Hogyan reagálnak a családtagok, a barátok, milyen elvárások terhelik leginkább az érintetteket?
A családtagok reakciói általában jó szándékból születnek, mégis nagyon gyakran okoznak terhelést. A legtöbben igyekeznek „hasznos tanácsokat” adni, megoldásokat kínálni vagy saját példákat hozni, ami elsőre támogató gesztusnak tűnhet, az érintett számára azonban sokszor inkább nyomásként, számonkérésként vagy bagatellizálásként hat. A családi hiedelmek és elvárások tovább nehezítik a helyzetet. Gyakori, hogy a generációk közötti különbségek miatt a szülők úgy érzik, „ennek már meg kellett volna történnie”; vagy előkerülnek a hagyományos szerepértelmezések, amelyek szerint „a nő dolga a gyermek”, „a férfi felelőssége a biztos háttér”, vagy a klasszikus kérdés, „mikor lesz már unoka?”. Ezek a mondatok láthatatlan lojalitási konfliktusokat idéznek elő: az érintett úgy érezheti, hogy nem teljesíti a családi elvárásokat, vagy eltávolodik attól az úttól, amit a családi történet kijelölt számára. A családi szerepek és a generációsan örökölt narratívák rendkívül mélyen beépülnek a személyiségbe, sokszor anélkül, hogy tudatosulnának. Amikor valaki a saját életében ezekhez az elvárásokhoz képest él meg elakadást, az könnyen szégyenérzetté, önhibáztatássá vagy egyfajta belső fegyelmezéssé alakul. A „jó anya”, „jó nő”, „jó férfi” ideái olyan erős belső mércéket teremtenek, amelyekhez az érintett akkor is ragaszkodik, ha a valós helyzet teljesen más. A narratívák gyakran arról is szólnak, hogy ki viszi tovább a családi történetet, a „vérvonalat”, a hagyományokat — így, amikor ez megkérdőjeleződik, az érintett nemcsak a saját életútján él meg törést, hanem abban is, hogy a családjának nem tudja azt adni, amit az — valós vagy vélt formában — elvár tőle. Az „én gyerekem az anyám unokája lenne” típusú elképzelés nagyon nagy terhet ró az érintettekre, nagyon nehéz, hiszen úgy érzik, nem tudják boldoggá tenni a családot, aki csak a kis jövevényre vár. Ez a pszichés teher akár krónikus stresszként, hangulatingadozásként vagy tartós önbizalomvesztésként is megjelenhet. Ez a belső ütközés sokszor nagyobb terhet jelent, mint maga a biológiai kihívás.
A baráti kapcsolatok feszültsége ebben az időszakban ritkán ered rosszindulatból; sokkal inkább abból fakad, hogy a saját fájdalom intenzitása nehezen engedi be mások örömét. Amikor valaki erősen küzd a hiány érzésével, természetes, hogy érzékenyebbé válik arra, ha környezetében mások könnyedén tapasztalják meg mindazt, amit ő szeretne. Ennek következtében gyakran jelenik meg a távolságtartás: nehézzé válik részt venni babaváró eseményeken, beszélgetni a terhességről vagy a szülői mindennapokról. A másik oldalról a barátok sokszor nincsenek tisztában azzal, hogyan lehetne jól jelen lenni, és félnek bármit mondani, nehogy megbántsák a másikat. Így alakul ki az a finom, kölcsönös feszültség, amelyben mindkét fél jó szándékú, mégis távolság keletkezik közöttük. Ha ez kimondatlan marad, a kapcsolat fokozatosan meggyengülhet, és mindkét félben bűntudat vagy bizonytalanság jelenhet meg. Sokszor a barátok együttérzők, de az élet megy tovább. Az érintettek dühöt, haragot, csalódottságot érezhetnek, ami teljesen természetes. Adott esetben az, hogy igyekeznek elkerülni ezeket a helyzeteket, megfosztja őket a sok jótól is, amit egy baráti kapcsolat, egy társaság adhat. Nagyon fontos, hogy ha támogató a környezet, sokkal könnyebb tudomásul venni a tényeket.
Nemcsak a család, a barátok, a munkatársak, hanem a társadalom is jelentős nyomást gyakorol a nehezített teherbeeséssel küzdő párokra. Elvárás lett, hogy egy nőnek szülnie kell, hiszen az anyaság az élet értelme. Egy gyermek nem lehet valaki más életének az értelme, hiszen ez számára óriási teher.
Milyen kommunikációs hibák és félreértések okozzák a legtöbb sérülést, és hogyan lehet érzékenyebben jelen lenni?
A sérülések sokszor éppen azokból a helyzetekből erednek, amikor a környezet segíteni szeretne, mégis olyan mondatok hangzanak el, amelyek a másik számára bántóak lehetnek. Ide tartoznak a bagatellizáló megjegyzések, mint például „ne görcsölj rá, majd sikerül”, amelyek akaratlanul is azt sugallják, hogy az érintett felelős a helyzetért. Gyakori a túlzott kíváncsiság is, amikor valaki részletekre kérdez rá, például orvosi eredményekre vagy ciklusokra, miközben nem biztosított hozzá a biztonságos érzelmi tér. Emellett előfordul, hogy mások történeteivel igyekeznek vigasztalni az érintettet, ám ez gyakran összehasonlításként hat, és csak erősíti a különbségeket.
Az érzékeny jelenlét alapja a meghallgatás és az elfogadás. Sokszor éppen az segít a legtöbbet, ha valaki nem tanácsot ad, nem megoldást keres, hanem egyszerűen jelen van: teret enged az érzelmeknek, és nem sietteti a változást. A biztonságos kapcsolódás azt üzeni: „itt vagyok veled, nem kell magyarázkodnod, nem kell jobban lenned, mint ahogyan most vagy.”
A társadalmi elvárások, amikről korábban már beszéltünk, stigmatizálnak, szégyent okoznak, így tabuvá válik a helyzet, amiről nem szívesen beszélnek az érintettek, így azonban szeparálódnak, elvesztik a társas támogatottságot, ami viszont a pszichés immunrendszerünk nagyon fontos része.
Milyen erőforrások segítik a pszichés megküzdést, és mikor érdemes szakmai támogatást kérni?
A megküzdésben az egyik legfontosabb erőforrás a biztonságos, stabil kapcsolati tér, ahol az érintett megélheti, hogy nincs egyedül. Sokaknak segít, ha részt vesznek a döntésekben, ha informálódnak, vagy ha olyan tevékenységeket találnak, amelyek visszaadják a kontrollélményt egy amúgy kiszámíthatatlan folyamatban. A saját érzések elfogadása — legyen az harag, szomorúság vagy frusztráció — különösen fontos, mert a belső megengedés enyhíti a szégyent és felszabadítja az érzelmi teret. Szintén támogató lehet, ha az érintett olyan emberekkel beszélhet, akik ítélkezés és tanácsok nélkül képesek jelen lenni. Nem kell mindenkinek mindent elmondani, feltárni, de érdemes egy-egy bizalmast találni, aki tényleg csak meghallgat, nem ítélkezik.
Szakmai segítséget érdemes mielőbb igénybe venni, mert a tájékozódás csökkenti bizonytalanságot. Akkor azonban mindenképp, ha a lelki teher tartósan fennmarad, vagy ha az érzelmi állapot már a mindennapi működést is befolyásolja — például az alvás, az étkezés, a koncentráció vagy a munka terén. A párkapcsolati feszültség és az elszigetelődés szintén jelzés lehet arra, hogy pszichológusi támogatásra lenne szükség. A terápiás térben lehetőség nyílik arra, hogy az érintett a saját tempójában dolgozza fel a veszteséget, a félelmeket és a családi narratívákból fakadó terheket, miközben egy támogató, biztonságos közegben új belső erőforrásokat építhet ki.
Nagy segítség a pároknak a Screen IVF nemzetközi szűrőteszt, ami segít rámutatni arra, hogy az illető számára mennyire megterhelő a nehezített gyermekvállalás élethelyzete, mekkora a veszély arra, hogy pszichés problémák jelennek meg. Az érintettek számára ez egy krízishelyzet, egy potenciálisan veszélyeztető szituáció, hiszen nagyon fontos a téma ugyanakkor alacsony a megélt kontroll. Három kockázati csoportba sorolja a teszt a kitöltőket. Ha nincs kockázat, akkor is már javasolt az edukáció és a stresszmenedzsment. A közepesnél már egyéni, csoportos vagy páros pszichológiai intervenciókra is szükség van. Magas kockázatú eredmény esetén (depresszió, szorongás, PTSD) pedig a pszichoterápiás, pszichiátriai kezelés is felmerül.
A nehezített gyermekvállalás időszaka sokszor láthatatlan érzelmi terheket hoz felszínre: régi családi történeteket, kimondatlan elvárásokat, bizonytalanságot, veszteséget. Mégis ezekben a tapasztalatokban ott rejlik a lehetőség a kapcsolatok mélyebb megismerésére és újrarendezésére. A krízis nem csupán széthúzhat, hanem össze is kovácsolhat — feltéve, hogy teret engedünk a valós érzéseknek, és megtanulunk ítélkezés nélkül jelen lenni egymás mellett.
Kovács-Hain Zsuzsa
Document ID: KEDP/DAFTVB, Lezárás dátuma: 2025.12.09.
Segítő szakértelem a léleknek – Budai Termékenységi Centrum
A gyermekre várás időszaka sokszor lelkileg is megterhelő. A Budai Termékenységi Centrum szakemberei biztonságos, támogató környezetet kínálnak, ahol a testi és lelki egyensúly egyaránt figyelmet kap. Egyéni, páros vagy csoportos formában segítik a pszichés megküzdést azoknak, akik elakadnak a gyermekvállalás göröngyös útján, emellett független tanácsadást nyújtanak arról is, hol találhatják meg a számukra legmegfelelőbb orvosi segítséget.
Tudj meg többet: https://btcentrum.hu
