Otthon a babával – az első nap 1. rész

Szülés után a kórházban valamelyest nyugodt vagy, hogy ha bármi van, fordulhatsz a csecsemős nővérekhez, az orvoshoz. Az otthon melegében azonban nem lesz melletted egy zsebnővér, akit bármikor előkaphatsz, magadnak kell boldogulni a babáddal. De miért kéne az első 24 órának borzalmasnak lennie? Engedd el a mamaparát, és éld át boldogan a kisbabád első, otthon töltött napjait.

A baba etetése

Mivel a gyomruk olyan apró, az újszülötteknek egyszerre igen kis mennyiséget, úgy 1-3 dkg-ot kell enniük. Vannak olyan babák, akik 2-3 óránként kérnek enni, mások esetleg gyakrabban. Arra azért figyelj, hogy 4 óránál semmiképp se teljen el több idő két étkezés között, mert az még egy felnőtt ember esetében sem a legegészségesebb. Egy ilyen picurka pedig egész biztosan megéhezik. Míg egyes babák az éhséget hangos sírással jelzik, mások finomabban jeleznek, például bekapják a kis kezüket, tömködik a szájukba, csattogtatják az ajkukat, a fejüket fordítják az anyukájuk melle felé.  

Ne ijedj meg, de a babád az első napokban elveszítheti súlyának mintegy 7%-át. Ez teljesen normális. A kórházi méréseknél ezt általában bele is kalkulálják a lehetőségekbe. A csecsemők az első időszakban nagyon sokat alszanak, így előfordulhat, hogy kisbabádnak szüksége lesz egy kis gyengéd bátorításra, hogy ne aludjon bele az etetésbe. Hathatós segítség ilyenkor, ha tisztába teszed, arra általában magukhoz térnek. Az is jó lehet, ha finoman simogatod, dörzsölgeted a kis fejecskéjét és beszélsz hozzá.

A cél az, hogy a babád mihamarabb visszanyerje a születési súlyát.

A büfiztetés

Vannak olyan kisbabák, akiknek többször kell büfizni, és könnyen is megy nekik. Másoknak nehézségeik akadnak ezzel és segítségre is szorulnak. Ha a baba nyűgös, vagy kényelmetlenül érzi magát etetés alatt vagy után,  sokszor elég egy büfizés, és minden megoldódik.

Ha etetés közben egyik melledről a másikra teszed át a babát, tartsatok egy röpke szünetet, és büfiztesd meg közben. Ha neked/nektek kényelmesebb, úgy is megpróbálhatod, hogy 10-15 percenként büfiztetsz. Néhány nap alatt rájössz, hogy mi a legjobb nektek.

Nem kell feltétlenül ütögetni a hátát etetés után, elegendő a lassú, körkörös simogatás a hátán. E mellett persze mást is ki lehet próbálni, mindenkinél más verzió működik.

Ne ijedj meg, ha csuklik, vagy bukik a babád. Teljesen normális jelenség, és nem okoz számára különösebb kényelmetlenséget. Ha azonban nagy mennyiséget bukik vissza etetés után, kérd ki a védőnő vagy a gyermekorvos tanácsát, mert előfordulhat, hogy enyhe reflux áll a háttérben.

Pelus-ügyek

Ha szoptatod a kisbabád, akkor úgy 5-6 (vagy több) nedves pelusra számíthatsz egy nap.  Ha a babád tápszert eszik, akkor ez még ennél is több lehet, akár naponta tíz is.

Az anyatejes babák általában kevesebbszer kakilnak, mint a tápszeresek, mert a tápszerformulát tovább tart megemészteni. Előfordulhat, hogy anyatejes táplálás mellett ritkul a székletürítés, de általában etetésenként egyszer teli lesz a pelus. Kövesd figyelemmel a pisi-kaki ügyet, mert a védőnő és az orvos is kérdezhet erről. Sok mindent elárul a baba emésztéséről, fejlődéséről.

A legelső székletürítés általában az első két napban valamikor megtörténik. Az első széklet még nem valódi, meconiumnak nevezzük, magyarul magzatszuroknak. A színe fekete, és sűrűbb, mint a baba normál széklete.

A normál, anyatejes kaki sárgás, mustárszínű, krémes vagy kissé folyékony állagú. A tápszeres baba széklete sűrűbb, és eltérő színű, kissé zöldes. Ha a kakiban foltok, fehéres váladék vagy vér van, azonnal hívd az orvost.

Természetesen a fentiek általánosságok. Minden baba más, és ami a legfontosabb, te vagy az édesanyja, és a te érzékeidnél kifinomultabb nem létezik, ha a babádról van szó. Bármivel kapcsolatban kétségeid vannak, nem szégyen segítséget kérni!

Kovács-Hain Zsuzsa

A Gravida Optima terhesvitamin étrend-kiegészítő készítmény kétféle kiszerelési formában kapható a patikákban, és az alábbi webáruházakban.
empatika

irány a bolt

  • gravida optima terhesvitamin

    28x

    kiszerelés
  • kismamavitamin

    84x

    kiszerelés

álomtól | valóságig

terhességi vitamin

rólunk

GRAVIDA OPTIMA WEBOLDAL

Babatervezés előtt állsz? Esetleg már épp a pocakodban növekszik az új kis élet, akire mindig is vártál, vágytál? Talán már meg is született? Akkor jó helyen jársz, hiszen épp neked szól a Gravida Optima új weboldala – mert minden Rólatok szól!

A gravidaoptima.hu egy olyan internetes portál, ahol biztos lehetsz abban, a tartalom hiteles, olyan szakemberektől származik, akik hivatásul választották a kismamákkal, babákkal, kisgyermekekkel való törődést. Olyan szakemberektől, akik nap mint nap találkoznak párokkal, akik gyermeket szeretnének, várandósokkal, akik kérdések közt őrlődnek, és válaszra várnak, olyan kisgyermekes szülőkkel, akik a kis totyogójuk terelgetése közben ütköznek kisebb-nagyobb akadályokba.

A Gravida Optima weboldala, őszintén, érthetően nyújt információkat azoknak, akik szeretnének többet tudni a babatervezésről, a várandósság csodás 9 hónapjáról, a szülőség örömeiről és a kisebb buktatókról is, azokról a fontos kérdésekről tehát, amelyek mindannyiunkat érdekelnek, érdekeltek ezzel kapcsolatban.

Fontosnak tartjuk, hogy hiteles, saját tartalom jusson el az olvasóinkhoz. Témáink rovatokra osztják a mondanivalót, foglalkozunk a helyes táplálkozással, a vitaminok, a nyomelemek és az ásványi anyagok szervezetünkre gyakorolt pozitív hatásaival, hiszen a Gravida Optima egy olyan új terhesvitamin, amely a babatervezés időszakára, a várandósság idejére, egészen a szoptatás végéig megfelelő arányban biztosítja a vitaminokat, a nyomelemeket, illetve az ásványi anyagokat  az édesanyák és újszülött kisbabájuk számára. A Gravida Optima alkalmazása nagyon kényelmes, ugyanis egyetlen dobozban, kétféle tablettakiszereléssel biztosítja, mindhárom időszakra a szükséges tápanyagokat. A babaegészséges fejlődéséhez elengedhetetlen omega-3 zsírsavakat és értékes folátokat tartalmaz, amelyek a te egészséged megőrzésében is kulcsszerepet játszanak.

Nem maradhatnak el a testmozgással, a helyes életmóddal, a babavárás alatti és utáni testi változásokkal, a lélek rejtelmeivel foglalkozó írások sem, hiszen ezek is mind-mind olyan témák, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. 

Ezek mellett a szexualitás az, ami mindenkit érint és érdekel, legyen szó akár babatervezésről, pocakos kismamákról, vagy kisgyermekes szülőkről. A szexualitás tehát szintén terítékre kerül, ahogy az is, mi történik a szüléskor, hogyan zajlik, mire van szükség közben és utána, valamint a szoptatás idején.

Foglalkozunk olyan témákkal is, amelyeket mások talán kerülnek: tabuk nélkül szólunk a meddőségről, annak esetleges okairól, a lombikprogramról, és más, fontos területeket is érintünk.

Nem hagyjuk magukra a frissen édesapává vált férfiakat sem, számukra is ott leszünk, hiszen minden kérdésükre választ kaphatnak nekik szóló cikkeinkből.



 

A Gravida Optima terhesvitamin komplex étrend-kiegészítő készítmény kismamáknak, a fogantatás tervezésétől a várandósságon át a szoptatás végéig. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot. A készítmény nem szolgál betegség kezelésére, gyógyítására. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Gyermek elől elzárva tartandó!