terhes vagyok, hogy mondjam el

Hogyan mondd el a párodnak, hogy babát vársz?

Különleges pillanatokból van egy pár életünk folyamán, de az a perc, amikor elmondjuk a párunknak, hogy egy kis élet növekszik bennünk, azt hiszem, mindegyiknél többet ér. 
2007-ben, egy novemberi napon arra ébredtem, hogy kisbabát várok. Persze ez akkor csak egy megérzés volt. Örökkévalóságnak tűnt, míg egyáltalán elvégezhettem a terhességi tesztet. Alig bírtam kivárni! Pozitív lett. Annyira örültem, hogy nem akartam várni, míg a férjem hazaér, felhívtam és elmondtam neki. Csak úgy, telefonon. Amikor letettük, akkor gondoltam át igazán, hogy ez milyen nagy hír, és én csak úgy mondtam el, semmi körítés, semmi romantikus felhang. Ennek ellenére a férjem nagyon örült, nem lehetett letörölni a mosolyt az arcáról. A barátnőm már egészen másképp gondolkodott arról, hogy hogyan kell közölni a babavárás hírét a kedvessel. Amikor megtudta, hogy babát vár, ő feldíszítette az egész lakásukat babás lufikkal, meg cukiságokkal. A férjem alig tudott bejönni az előszobából a nappaliba a hatalmas, cukorral töltött lufitól. Ez kicsit el is terelte a figyelmét a nagy bejelentésről. 

Ez két véglet, két kiragadott történet, ami az én életemben a babavárás bejelentéséhez kapcsolódik. Természetes, hogy mindenki emlékezetessé szeretné tenni azt a pillanatot, amikor a várva-várt, vagy épp hirtelen ajándékként érkező baba létét elmondja élete legfontosabb személyének. 

Van néhány apró trükk, amivel igazán személyessé, és nagyon meghitté teheted ezt a pillanatot:
  1. Romantikus vacsora, gyertyafény. Ehhez nem kell túl nagy fantázia. Csak elmondod, de mégis egy közös élmény kötődik ehhez az egészhez. 
  2. Fotózd le a pozitív terhességi tesztet, a képet tedd egy borítékba, és add fel levélként a saját címetekre, az ő nevére. Legyen benne egy kedves üzenet, hogy Kedves Apa!....
  3. Egy sima pólóra tervezz valamilyen babás, babával kapcsolatos feliratot. Például: Coming soon, Találkozunk januárban! (abban a hónapban, amikor születik a baba), Kettő helyett eszem, stb.
  4. Készíttess neki egy pólót valamilyen felirattal. Például: elöl: APA, hátul: NEM VICC!, vagy bármi más vicces. Ez persze nemcsak póló lehet, hanem például bögre is.
  5. Kérdezd meg, mit fog csinálni 9 hónap múlva, mert lenne egy közös programotok.
  6. Tedd fel a kérdést, hogy hogy bírja a hangulatingadozós csajokat. Add tudtára, hogy néhány hónapig te is ilyen leszel. Sőt ezen felül minden szagot ezerszer annyira érzel, és még az étvágyad is meg fog változni.
  7. Pakolj egy mappába néhány közös fotót a kapcsolatotokról a számítógépén. Legyen benne egy-két babás kép is.

Neked milyen élményeid vannak?


Tarjáni Rita
A Gravida Optima terhesvitamin étrend-kiegészítő készítmény kétféle kiszerelési formában kapható a patikákban, és az alábbi webáruházakban.
empatika

irány a bolt

  • gravida optima terhesvitamin

    28x

    kiszerelés
  • kismamavitamin

    84x

    kiszerelés

álomtól | valóságig

terhességi vitamin

rólunk

GRAVIDA OPTIMA WEBOLDAL

Babatervezés előtt állsz? Esetleg már épp a pocakodban növekszik az új kis élet, akire mindig is vártál, vágytál? Talán már meg is született? Akkor jó helyen jársz, hiszen épp neked szól a Gravida Optima új weboldala – mert minden Rólatok szól!

A gravidaoptima.hu egy olyan internetes portál, ahol biztos lehetsz abban, a tartalom hiteles, olyan szakemberektől származik, akik hivatásul választották a kismamákkal, babákkal, kisgyermekekkel való törődést. Olyan szakemberektől, akik nap mint nap találkoznak párokkal, akik gyermeket szeretnének, várandósokkal, akik kérdések közt őrlődnek, és válaszra várnak, olyan kisgyermekes szülőkkel, akik a kis totyogójuk terelgetése közben ütköznek kisebb-nagyobb akadályokba.

A Gravida Optima weboldala, őszintén, érthetően nyújt információkat azoknak, akik szeretnének többet tudni a babatervezésről, a várandósság csodás 9 hónapjáról, a szülőség örömeiről és a kisebb buktatókról is, azokról a fontos kérdésekről tehát, amelyek mindannyiunkat érdekelnek, érdekeltek ezzel kapcsolatban.

Fontosnak tartjuk, hogy hiteles, saját tartalom jusson el az olvasóinkhoz. Témáink rovatokra osztják a mondanivalót, foglalkozunk a helyes táplálkozással, a vitaminok, a nyomelemek és az ásványi anyagok szervezetünkre gyakorolt pozitív hatásaival, hiszen a Gravida Optima egy olyan új terhesvitamin, amely a babatervezés időszakára, a várandósság idejére, egészen a szoptatás végéig megfelelő arányban biztosítja a vitaminokat, a nyomelemeket, illetve az ásványi anyagokat  az édesanyák és újszülött kisbabájuk számára. A Gravida Optima alkalmazása nagyon kényelmes, ugyanis egyetlen dobozban, kétféle tablettakiszereléssel biztosítja, mindhárom időszakra a szükséges tápanyagokat. A babaegészséges fejlődéséhez elengedhetetlen omega-3 zsírsavakat és értékes folátokat tartalmaz, amelyek a te egészséged megőrzésében is kulcsszerepet játszanak.

Nem maradhatnak el a testmozgással, a helyes életmóddal, a babavárás alatti és utáni testi változásokkal, a lélek rejtelmeivel foglalkozó írások sem, hiszen ezek is mind-mind olyan témák, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. 

Ezek mellett a szexualitás az, ami mindenkit érint és érdekel, legyen szó akár babatervezésről, pocakos kismamákról, vagy kisgyermekes szülőkről. A szexualitás tehát szintén terítékre kerül, ahogy az is, mi történik a szüléskor, hogyan zajlik, mire van szükség közben és utána, valamint a szoptatás idején.

Foglalkozunk olyan témákkal is, amelyeket mások talán kerülnek: tabuk nélkül szólunk a meddőségről, annak esetleges okairól, a lombikprogramról, és más, fontos területeket is érintünk.

Nem hagyjuk magukra a frissen édesapává vált férfiakat sem, számukra is ott leszünk, hiszen minden kérdésükre választ kaphatnak nekik szóló cikkeinkből.



 

A Gravida Optima terhesvitamin komplex étrend-kiegészítő készítmény kismamáknak, a fogantatás tervezésétől a várandósságon át a szoptatás végéig. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot. A készítmény nem szolgál betegség kezelésére, gyógyítására. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Gyermek elől elzárva tartandó!