Intim pillanatok a szülés után – figyelj a párodra is

Intim pillanatok a szülés után – figyelj a párodra is

Nemsokára itt a karácsonyi szabadságok ideje, sokkal több időtök lesz egymásra. Attól, hogy gyermeketek született, még nem csak anya és apa vagytok, hanem szenvedélyes társak is, akiknek szükségük van az intimitásra és a szexre is.
Ha már túl vagytok az első hat héten (amíg letelik, még nem javasolt összebújni, hiszen a méh még nem alakult vissza teljesen, ha császárral szültél, akkor a hegre is vigyázni kell), nyugodtan belevethetitek magatokat a dologba. Ha van benned egy kis félelem, ne aggódj, ez természetes.

Nyugtalanság, bizonytalanság uralkodhat el rajtad, hiszen most minden olyan más. Ott a pici babád, ugyanakkor tudod, hogy szeretnél a pároddal is időt együtt tölteni, a szex is fontos számotokra.

Lassuljatok le egy kicsit, ez a karácsonyi időszak pont megfelelő erre. Haladjatok lassan, hiszen szülés után azért a női test nem teljesen ugyanolyan, mint előtte volt. Előfordulhat, hogy a hüvely és a gáttájék még sokáig érzékeny marad, császárosoknál a heg területe lehet érzékeny pont, ezért nagyon óvatosan kell csinálni mindent. Minden nő más és más, ezért nem lehet kijelenteni egyértelműen, hogy a hat hét türelmi idő elegendő-e a regenerálódásra. Neked kell kitapasztalnod, hogy számodra mi kellemes. Semmit sem szabad erőltetni.

Próbáld meg elengedni a félelmeket

Lehetnek benned félelmek a tested miatt. A hüvelyi szülés során a vagina megváltozik, kitágul, de ez nem marad így, hamar visszaáll az eredeti alakjára. Egy-két hét alatt visszarendeződik minden, és újra megerősödik. Nem kell tehát attól tartanod, hogy szex közben a párod bármi szokatlant fog érezni.

Attól is tarthatsz, hogy a szerelmed nem lát olyan szépnek, mint a szülés előtt. Gondolj csak bele, milyen büszkeséggel tölti most el őt az, hogy a nő, akit a legjobban szeret, életet adott az ő gyermekének. Ez az érzés a férfiakban mindent felülír. Neked köszönhetően lett édesapa, így benned a nőt látja továbbra is.

Ne gondolj tehát olyasmire, ami félelmet kelt benned. Általában alaptalanok az ilyen problémák. Ha mégis úgy érzed, jó lenne beszélned a pároddal, akkor tedd meg mielőbb. Légy hozzá mindenben őszinte.

Ha nincs kedved a szexhez

Emiatt sem kell aggódnod. A babád születése után a dolgok megváltoznak, ezen nem is szabad csodálkozni. Az energiád lehet, hogy már elfogyóban van, és ez letör téged. Előfordulhat, hogy semmi kedved ahhoz, hogy összebújj a pároddal. Túl fáradtnak érzed magad ahhoz, hogy mással foglalkozz a babán kívül. Ez teljesen érthető. Ám, próbálj változtatni ezen. Pihenj, amennyit csak tudsz, napközben bízd nyugodtan a babát az apukájára. Fontos, hogy foglalkozz kicsit magaddal is, hogy minél kipihentebb lehess. Így több energiád jut majd a párodra is, és az együtt töltött idő is kellemesebb lesz majd.

Figyelj a párodra is

Nemcsak te lettél szülő, nemcsak a te életed fordult fel fenekestől, hanem a párodé is. Ő is megérdemli a figyelmet, hiszen eddig ő is mindvégig hősiesen helyt állt. Figyelj rá, szeresd őt, legyetek sokat együtt. Sokszor már egy kis gyengédség is, egy-egy csók sokat lendít a kedveteken, és táplálja a köztetek lévő gyengéd szeretetet.


Komáromi Csenge

Gravida Optima terhesvitamin

A Gravida Optima terhesvitamin készítmény kétféle beviteli formával támogatja a babatervezés, a várandósság és a szoptatás folyamán megnövekedett tápanyagszükséglet megfelelő kiegészítését. Az egyik levél vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó filmtablettákat, a másik lágyzselatin-kapszulákat tartalmaz. Az utóbbi létfontosságú omega-3 zsírsavakkal támogatja a szervezetet. A kismama vitamin összetevői segítik egymás hasznosulását.

A Gravida Optima terhesvitamin étrend-kiegészítő készítmény kétféle kiszerelési formában kapható a patikákban, és az alábbi webáruházakban.
empatika

irány a bolt

  • gravida optima terhesvitamin

    28x

    kiszerelés
  • kismamavitamin

    84x

    kiszerelés

álomtól | valóságig

terhességi vitamin

rólunk

GRAVIDA OPTIMA WEBOLDAL

Babatervezés előtt állsz? Esetleg már épp a pocakodban növekszik az új kis élet, akire mindig is vártál, vágytál? Talán már meg is született? Akkor jó helyen jársz, hiszen épp neked szól a Gravida Optima új weboldala – mert minden Rólatok szól!

A gravidaoptima.hu egy olyan internetes portál, ahol biztos lehetsz abban, a tartalom hiteles, olyan szakemberektől származik, akik hivatásul választották a kismamákkal, babákkal, kisgyermekekkel való törődést. Olyan szakemberektől, akik nap mint nap találkoznak párokkal, akik gyermeket szeretnének, várandósokkal, akik kérdések közt őrlődnek, és válaszra várnak, olyan kisgyermekes szülőkkel, akik a kis totyogójuk terelgetése közben ütköznek kisebb-nagyobb akadályokba.

A Gravida Optima weboldala, őszintén, érthetően nyújt információkat azoknak, akik szeretnének többet tudni a babatervezésről, a várandósság csodás 9 hónapjáról, a szülőség örömeiről és a kisebb buktatókról is, azokról a fontos kérdésekről tehát, amelyek mindannyiunkat érdekelnek, érdekeltek ezzel kapcsolatban.

Fontosnak tartjuk, hogy hiteles, saját tartalom jusson el az olvasóinkhoz. Témáink rovatokra osztják a mondanivalót, foglalkozunk a helyes táplálkozással, a vitaminok, a nyomelemek és az ásványi anyagok szervezetünkre gyakorolt pozitív hatásaival, hiszen a Gravida Optima egy olyan új terhesvitamin, amely a babatervezés időszakára, a várandósság idejére, egészen a szoptatás végéig megfelelő arányban biztosítja a vitaminokat, a nyomelemeket, illetve az ásványi anyagokat  az édesanyák és újszülött kisbabájuk számára. A Gravida Optima alkalmazása nagyon kényelmes, ugyanis egyetlen dobozban, kétféle tablettakiszereléssel biztosítja, mindhárom időszakra a szükséges tápanyagokat. A babaegészséges fejlődéséhez elengedhetetlen omega-3 zsírsavakat és értékes folátokat tartalmaz, amelyek a te egészséged megőrzésében is kulcsszerepet játszanak.

Nem maradhatnak el a testmozgással, a helyes életmóddal, a babavárás alatti és utáni testi változásokkal, a lélek rejtelmeivel foglalkozó írások sem, hiszen ezek is mind-mind olyan témák, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. 

Ezek mellett a szexualitás az, ami mindenkit érint és érdekel, legyen szó akár babatervezésről, pocakos kismamákról, vagy kisgyermekes szülőkről. A szexualitás tehát szintén terítékre kerül, ahogy az is, mi történik a szüléskor, hogyan zajlik, mire van szükség közben és utána, valamint a szoptatás idején.

Foglalkozunk olyan témákkal is, amelyeket mások talán kerülnek: tabuk nélkül szólunk a meddőségről, annak esetleges okairól, a lombikprogramról, és más, fontos területeket is érintünk.

Nem hagyjuk magukra a frissen édesapává vált férfiakat sem, számukra is ott leszünk, hiszen minden kérdésükre választ kaphatnak nekik szóló cikkeinkből.



 

A Gravida Optima terhesvitamin komplex étrend-kiegészítő készítmény kismamáknak, a fogantatás tervezésétől a várandósságon át a szoptatás végéig. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot. A készítmény nem szolgál betegség kezelésére, gyógyítására. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Gyermek elől elzárva tartandó!