Hagyd játszani… egyedül! – 1. rész

Ugye te is ismersz olyan családot, ahol a gyermek 24 órás elfoglság a szülőknek? Olyat, ahol a reggeli kávét, teát már hidegen öntik magukba délben, mondván, nem volt rá idő, hiszen a kicsivel kellett foglalkozni, hogy ne sírjon. Sok gyermek képtelen az önálló játékra, holott ez az egész család számára jó dolog.

Nem egy barátnőm panaszkodik nekem időről-időre, hogy a gyereke folyton rajta lóg, egész nap le kell kötni valamivel, mert képtelen egyedül lenni, egyedül játszani. Lehet, hogy neked sem ismeretlen a probléma, hogy a mosogatni való edények már a plafonig érnek, mert még a gépbe sem tudod bepakolni őket, vagy a szennyes ruhától már nem lehet bemenni a fürdőbe, mert ott tornyosulnak, akár egy hegy, ami sosem akar elfogyni. A kislányod/kisfiad folyton foglalkoztat téged, te pedig hagyod, mert mi mást is tehetnél, igaz…?

Egy zuhany vagy hajmosás csak álom marad, még a WC-re is elkísér, az, hogy olvass, vagy tévézz egy kicsit, az már tényleg a teljesíthetetlen kategória.

Miért fontos, hogy a gyerek tudjon önállóan játszani?

A hangsúly két szón van: tudjon és önállóan. Az a tapasztalatom, hogy sok gyerek egyszerűen nem tudja, milyen jó egyedül játszani. Folyton ott vagyunk nekik, megoldjuk, amit kell, ők pedig belesüppednek ebbe, mint egy nagy, kényelmes fotelba.

Pedig a gyermek fejlődése szempontjából nagyon is fontos, hogy megtanulja, hogyan kell önállóan is lekötni magát, játékkal. Ez nemcsak a kreativitását fejleszti rendkívüli módon, hanem megtanítja őt arra is, hogy a feszültséget kezelni tudja. Úgy adhatja ki az érzelmeit, ahogy neki jó, nem kell alkalmazkodnia senkihez. Észrevétlenül fejlődnek a képességei. Ő szabályozza, hogy milyen intenzitású játékot játszik.

Miért nem működik ez jól?

Elrontottuk. Igen, mi szülők rontottuk el. Azzal, hogy bűntudatot érzünk, ha egy pillanatra is magára hagyjuk, nem szórakoztatjuk a gyermekünket. Már csecsemőkorában megpróbálunk eleget tenni azoknak az elvárásoknak, amelyekről azt hisszük, hogy helyesek. Minél több időt kell a szülőkkel töltenie a gyereknek, mert úgy lesz csak egészséges – gondoljuk, és ezért mindent meg is teszünk. Nem vesszük észre, hogy pont ezzel vesszük el tőle azt a lehetőséget, hogy megismerje önmagát. A gyermekek pedig nem buták, szépen ki is tudják használni, hogy a mókavonat egész nap robog, ha ők úgy akarják, anya és apa ott van, ha kell, elegendő picit nyűgösködni, sírdogálni, és kész is.

Ezzel persze a dolog tovább növekszik, és a végén már csak unatkozni tud egyedül. Az unatkozást pedig megfejeli egy kis nyafogással. Ez bennünket egy idő után nagyon idegesít (minden szülőt, csak van, aki nem vallja be), és mindent megteszünk, hogy abbahagyja. Ezzel viszont csak azt érjük el, hogy neki fogalma sem lesz arról, hogyan tegyen arról, hogy megszűnjön az unalom.

Zsúfolásig megtelt gyerekszobák, tablet és telefon a kézbe

A játékoktól lépni sem lehet. Mindegyik egy-egy színes, műanyag izé, amit valójában semmire sem lehet használni. Fantázia nem kell hozzá, csak meg kell venni. Szomorú, de ez a jellemző, nem pedig az, hogy adunk a gyermeknek egy papírlapot és egy ceruzát, hogy alkosson valamit, vagy egyszerűen csak felkap az udvaron egy kavicsot, ami lehet bármi, talizmán az indiánok földjéről, vagy kincs a kalózoktól. Ez a fajta játék kiveszni látszik, és mindez a játékkal túlzsúfolt gyerekszobák miatt. A kevesebb több. Ez a közhely itt is igazzá válik.

Az önálló játék másik nagy ellensége a digitális bébiszitterek sora, azaz a tablet, a telefon, a laptop, a tévé, azaz azok a vizuális ingerek, amelyekre mi magunk adunk engedélyt a gyerekeknek.

Folytatjuk…


Tarjáni Rita