Anya, ölelj sokat!

Az ölelésnek, az érintésnek rengeteg pozitív hatása van a kisbabákra minden életkorban. Kutatások bizonyítják, hogy azoknak a gyermekeknek, akik sok-sok ölelést kaptak a szüleiktől, jobban fejlődik az agyuk, sőt hosszú távon is kihat az egészségükre a kontaktus.

A kicsiket nem lehet túlszeretni!

A kisbaba sírással jelzi, ha valami baja van, szüksége van valamire, vagy egyszerűen csak az édesanyja közelségére vágyik. Vannak olyan nézetek, melyek szerint a síró csecsemőt akkor lehet a legjobban megnyugtatni, ha magunkhoz öleljük, dajkáljuk kicsit, dédelgetjük. Mások szerint nem szabad felkapkodni a gyereket, mert megszokja, és soha nem lehet majd önállóságra nevelni. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy melyik csoportba tartozik, de gondoljunk csak bele… egy csecsemő vajon lehet akkora manipulátor, hogy csak azért sír, hogy felkapkodjuk? Ugye, hogy ez a megközelítés eléggé abszurd. A baba, aki nemrég került ki a nagyvilágba egy óvó, védő, biztonságos közegből, az anyaméhből, igencsak meg lehet ijedve, amikor azt tapasztalja, hogy egyedül van. Számára már az is egyedüllét, ha csak a kiságyban van, vagy egy pillanatra nem érzi a közelséget. A kisbabákat nem lehet túlszeretni. A szeretet, a közelség elemi szükséglet!

Bőr-bőr kontaktus

De nemcsak a szükségletei kielégítése miatt nagyon fontos a sok ölelés, hanem azért is, mert az egészséges agyi fejlődéshez egyértelműen elengedhetetlen. Időre született kisbabáknál és koraszülötteknél is kimutatták, hogy az ölelés kifejezetten pozitív hatással van az agyi fejlődésre. Koraszülöttek esetében viszont az ölelés ennél jóval többre képes, nem véletlen, amikor a koraszülött intenzív osztályokon bőr-bőr kontaktussal igyekeznek a kisbabák életfunkcióit javítani.

Ha nem dédelgeted eleget, sírósabb lehet

Egy kisbaba életében a biztonságérzet a kezdeti időszakban talán a legfontosabb. Az evés-alvás kettősén kívül, ez az a szükséglet, ami minden csecsemő fejlődését meghatározza. Ha sír, és felveszed, az számára azt jelenti, minden rendben, biztonságban vagyok. Ez a kötődés idővel kicsit változik, alakul, ahogy a baba értelme is fejlődik, változik és alakul. Felfedezi, hogy nincs egyedül, amikor leteszed a kiságyba, megnyugszik akkor is, ha hallja a hangod, vagy megsimogatod. Ha sokat dédelgeted, nem sír majd, hiszen tudja, hogy van biztonság, nem kell félni. Ha azonban nem kapja meg a kellő mennyiségű érzelmi támogatást, azaz nem ölelgeted, nem dédelgeted eleget, akkor félelem lesz rajta úrrá, folyamatosan sírni fog, hiszen csak így tudja elmondani, hogy neki most valami nagyon nem jó.

A szeretet meghatározó emberi érzés, és kihat sok-sok fejlődési folyamatra, az értelemre, az agyra is. Hidd el, nem lehet eleget ölelni, nem lehet túl sokat szeretni! A gyermekednek szüksége van rád, hiszen 9 hónapig a tested nyújtott számára biztonságot, óvó kis fészket. Ez a fészek megszűnt a születésével, ezért segítened kell, hogy ne érezze a hiányát olyan nagyon. Kizárólag a testi kontaktus alkalmas arra, hogy a baba továbbra is biztonságban érezze magát, megfelelően fejlődjön.

Az ölelés, az érintés még életet is menthet. A közelmúltban szárnyra kapott egy történet, melyben egy 25. hétre született kisbaba életéért küzdöttek az orvosok a koraszülött intenzív osztályon. A baba életfunkciói nagyon rohamosan romlottak, így a szülőket értesítették, hogy jöjjenek elbúcsúzni a picitől, nincs mit tenni. Az édesanyja magához ölelte, és ott tartotta a mellkasán egy kicsit. A kisbaba oxigénellátottsága és életfunkciói a csodával határos módon javulni kezdtek. Az orvosok nem tudták, mire vélni. Az édesapa csak annyit mondott: „Ölelésre volt szüksége.”

Kovács-Hain Zsuzsa

A Gravida Optima terhesvitamin étrend-kiegészítő készítmény kétféle kiszerelési formában kapható a patikákban, és az alábbi webáruházakban.
empatika

irány a bolt

  • gravida optima terhesvitamin

    28x

    kiszerelés
  • kismamavitamin

    84x

    kiszerelés

álomtól | valóságig

terhességi vitamin

rólunk

GRAVIDA OPTIMA WEBOLDAL

Babatervezés előtt állsz? Esetleg már épp a pocakodban növekszik az új kis élet, akire mindig is vártál, vágytál? Talán már meg is született? Akkor jó helyen jársz, hiszen épp neked szól a Gravida Optima új weboldala – mert minden Rólatok szól!

A gravidaoptima.hu egy olyan internetes portál, ahol biztos lehetsz abban, a tartalom hiteles, olyan szakemberektől származik, akik hivatásul választották a kismamákkal, babákkal, kisgyermekekkel való törődést. Olyan szakemberektől, akik nap mint nap találkoznak párokkal, akik gyermeket szeretnének, várandósokkal, akik kérdések közt őrlődnek, és válaszra várnak, olyan kisgyermekes szülőkkel, akik a kis totyogójuk terelgetése közben ütköznek kisebb-nagyobb akadályokba.

A Gravida Optima weboldala, őszintén, érthetően nyújt információkat azoknak, akik szeretnének többet tudni a babatervezésről, a várandósság csodás 9 hónapjáról, a szülőség örömeiről és a kisebb buktatókról is, azokról a fontos kérdésekről tehát, amelyek mindannyiunkat érdekelnek, érdekeltek ezzel kapcsolatban.

Fontosnak tartjuk, hogy hiteles, saját tartalom jusson el az olvasóinkhoz. Témáink rovatokra osztják a mondanivalót, foglalkozunk a helyes táplálkozással, a vitaminok, a nyomelemek és az ásványi anyagok szervezetünkre gyakorolt pozitív hatásaival, hiszen a Gravida Optima egy olyan új terhesvitamin, amely a babatervezés időszakára, a várandósság idejére, egészen a szoptatás végéig megfelelő arányban biztosítja a vitaminokat, a nyomelemeket, illetve az ásványi anyagokat  az édesanyák és újszülött kisbabájuk számára. A Gravida Optima alkalmazása nagyon kényelmes, ugyanis egyetlen dobozban, kétféle tablettakiszereléssel biztosítja, mindhárom időszakra a szükséges tápanyagokat. A babaegészséges fejlődéséhez elengedhetetlen omega-3 zsírsavakat és értékes folátokat tartalmaz, amelyek a te egészséged megőrzésében is kulcsszerepet játszanak.

Nem maradhatnak el a testmozgással, a helyes életmóddal, a babavárás alatti és utáni testi változásokkal, a lélek rejtelmeivel foglalkozó írások sem, hiszen ezek is mind-mind olyan témák, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. 

Ezek mellett a szexualitás az, ami mindenkit érint és érdekel, legyen szó akár babatervezésről, pocakos kismamákról, vagy kisgyermekes szülőkről. A szexualitás tehát szintén terítékre kerül, ahogy az is, mi történik a szüléskor, hogyan zajlik, mire van szükség közben és utána, valamint a szoptatás idején.

Foglalkozunk olyan témákkal is, amelyeket mások talán kerülnek: tabuk nélkül szólunk a meddőségről, annak esetleges okairól, a lombikprogramról, és más, fontos területeket is érintünk.

Nem hagyjuk magukra a frissen édesapává vált férfiakat sem, számukra is ott leszünk, hiszen minden kérdésükre választ kaphatnak nekik szóló cikkeinkből.



 

A Gravida Optima terhesvitamin komplex étrend-kiegészítő készítmény kismamáknak, a fogantatás tervezésétől a várandósságon át a szoptatás végéig. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot. A készítmény nem szolgál betegség kezelésére, gyógyítására. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Gyermek elől elzárva tartandó!