A zene hatása a babádra

Tudjuk, hogy van már kifejezetten babáknak komponált zene, és a különféle zenés foglalkozások jelentőségéről is sokat hallhattál az elmúlt években. Ezen fejlesztő módszerek eredményei és tanulmányok hosszú sora bizonyítják, hogy a korai életszakaszban tapasztalt zenei hatások segítik gyermeked fejlődését. Összegyűjtöttük azokat a kérdéseket, melyek minden anyukában felmerülnek, amikor ez a téma szóba kerül. Lássuk tehát, mit érdemes tudni a babák és a zene kapcsolatáról.

Jó hatással van a babádra a zenehallgatás?

Egyértelműen igen. Izgalmas kutatások és bevett gyakorlatok támasztják alá mindezt. Kevésbé ismert tény, hogy a zene olykor a koraszülöttek terápiájának is fontos része. Az idejekorán világra jött csecsemők kezelése közben megfigyelték ugyanis, hogy azok a csöppségek, akiknek a cumija altatódalokat játszik le, gyorsabban gyarapodnak. Külföldön a kellemes, megnyugtató muzsika sok helyen a koraszülött osztály “alapfelszereltségéhez” tartozik.
Igen, a zene hangulatot teremt. Nincs ez másképp a babáddal sem, ő is imádja a dallamokat. Csak rajtad áll, hogy milyen mértékben építed be a zenét mint eszközt a hétköznapjaitokba.

Igaz, hogy okosabbak, értelmesebbek is a zenén nevelkedett babák?

Az biztos, hogy a zene pozitív hatással van az agy és az idegrendszer fejlődésére. Elképesztő, de már az újszülöttek is különbséget tudnak tenni az anyanyelvük és más idegen nyelv között azok ritmusa, a beszélő hanghordozása révén. Csodálatos, igaz? Nyolchónapos gyermeked rövid dallamokat is meg tud jegyezni, emlékszik rájuk. Képes arra is, hogy egy 2 héttel korábban hallott dal részletét felismerje, és ez még nem minden! A szomorú és vidám dallamok közti különbséget már 5 hónapos kortól érzékeli kisbabád.

A zene a babád kognitív képességeire is rendkívül pozitív hatással van. Segíti őt az ismétlődő minták, a számolás, a testtudat és a memória fejlődésében. A kanadai McMaster Egyetem kutatócsoportja 6 hónapos kicsik két csoportját vizsgálva arra jutott, hogy azok a babák, akik valamilyen zenés babafoglalkozásra járnak, fejlettebb kommunikációs és szociális képességekkel rendelkeznek, mint egyidős társaik. Visszatérve az eredeti kérdésre, mindenképpen jót teszel gyermekeddel, ha zenével veszed körül, arról nem is beszélve, hogy mennyire megkönnyítheted a hétköznapi rutinfeladatokat, ha a muzsika nyelvét hívod segítségül.

Hogy csempészd bele a gyereked életébe a zenét?

Az a cél, hogy gyermekedet sok-sok impulzus érje, mert ez segíti a fejlődését. Elég, ha alkalmat teremtesz rá, hogy minél több zenei élménye legyen.  Szokjátok meg, hogy a háttérben nem a TV, hanem valamilyen rádió, CD szól otthon. Mit tehetsz még, hogy megtapasztalja a zene áldásos hatását? Íme a stratégia, amit tetszés szerint követhetsz.

  1. Énekelj neki! - kérlek, ne érdekeljen, milyen hangod van! Babád számára lényegtelen, hogy mennyire hamisan énekelsz, értékelni fogja az erőfeszítést. Eltúlzott gesztusokkal, vicces arckifejezésekkel fűszerezett előadásoddal még érdekesebb leszel, úgyhogy - ha szeretnéd megnevettetni, vagy 100%-ban megragadni a figyelmét - mindenképp vesd be az előadóművészeted!

  2. Hagyd, hadd játsszon - hadd szólaltassa meg a dobozokat, a játékhangszereket, vagy a keze ügyében lévő kanalakat, poharakat. Nem kell túl komolyan venni, csak bírni kell idegekkel a babakoncertet. A legtöbb gyerek nem áll készen egy hangszer megszólaltatására 5 -7 éves kora előtt. Tölts meg egy palackot vagy dobozt babbal, máris kész az csörgő, amit imádni fog!

  3. Játssz neki zenét a kritikus tevékenységek közben - pelenkázás, fürdetés, etetés? Ha bármelyiket utálja a kicsi, nagyban megkönnyítheted mindkettőtök életét, ha ezek előtt felteszel valami kellemes, neki tetsző zenét. Énekelhettek is, mondjuk egy olyan gyerekdalt, ami játékos formában megtanítja neki a testrészeket, így a kínos pelenkázási tortúra is varázsütésre átalakulhat egy vidám mókázássá.

Milyen típusú zene a legjobb gyermekednek?

Léteznek kifejezetten babáknak írt zenék, de nyugodtan hagyatkozhatsz a saját ízlésedre is. Egyetlen fontos dolgot érdemes szem előtt tartani, a babák nem kedvelik a kemény fejrázós rockot, sem az odamondogatós rapet. Alapvetően a kedves, lágy dallamok valók nekik, de nyugodt szívvel mutathatsz neki bármit. Praktikus a játékidő alatt pörgősebb, tüzesebb zenékkel operálni, altatáskor és etetés alatt pedig a nyugalmasabb, lágyabb dallamokkal érhetsz célt. Egy biztos, a kisbabák az egyszerű és vidám dalokért rajonganak a legjobban, de ezt valószínűleg már te magad is tapasztaltad.

Kísérletezz bátran, figyeld, hogyan reagál. Az apróságoknál gyorsan kialakul a zenei ízlés, pontosan látni fogod, hogy melyik zene lesz a te babád kedvence, amitől egy csapásra jó hangulatba kerül, és melyek segítenek nekik sírás és nyűglődés nélkül álomba szenderülni.


Kovács-Hain Zsuzsa

 

A Gravida Optima terhesvitamin étrend-kiegészítő készítmény kétféle kiszerelési formában kapható a patikákban, és az alábbi webáruházakban.
empatika

irány a bolt

  • gravida optima terhesvitamin

    28x

    kiszerelés
  • kismamavitamin

    84x

    kiszerelés

álomtól | valóságig

terhességi vitamin

rólunk

GRAVIDA OPTIMA WEBOLDAL

Babatervezés előtt állsz? Esetleg már épp a pocakodban növekszik az új kis élet, akire mindig is vártál, vágytál? Talán már meg is született? Akkor jó helyen jársz, hiszen épp neked szól a Gravida Optima új weboldala – mert minden Rólatok szól!

A gravidaoptima.hu egy olyan internetes portál, ahol biztos lehetsz abban, a tartalom hiteles, olyan szakemberektől származik, akik hivatásul választották a kismamákkal, babákkal, kisgyermekekkel való törődést. Olyan szakemberektől, akik nap mint nap találkoznak párokkal, akik gyermeket szeretnének, várandósokkal, akik kérdések közt őrlődnek, és válaszra várnak, olyan kisgyermekes szülőkkel, akik a kis totyogójuk terelgetése közben ütköznek kisebb-nagyobb akadályokba.

A Gravida Optima weboldala, őszintén, érthetően nyújt információkat azoknak, akik szeretnének többet tudni a babatervezésről, a várandósság csodás 9 hónapjáról, a szülőség örömeiről és a kisebb buktatókról is, azokról a fontos kérdésekről tehát, amelyek mindannyiunkat érdekelnek, érdekeltek ezzel kapcsolatban.

Fontosnak tartjuk, hogy hiteles, saját tartalom jusson el az olvasóinkhoz. Témáink rovatokra osztják a mondanivalót, foglalkozunk a helyes táplálkozással, a vitaminok, a nyomelemek és az ásványi anyagok szervezetünkre gyakorolt pozitív hatásaival, hiszen a Gravida Optima egy olyan új terhesvitamin, amely a babatervezés időszakára, a várandósság idejére, egészen a szoptatás végéig megfelelő arányban biztosítja a vitaminokat, a nyomelemeket, illetve az ásványi anyagokat  az édesanyák és újszülött kisbabájuk számára. A Gravida Optima alkalmazása nagyon kényelmes, ugyanis egyetlen dobozban, kétféle tablettakiszereléssel biztosítja, mindhárom időszakra a szükséges tápanyagokat. A babaegészséges fejlődéséhez elengedhetetlen omega-3 zsírsavakat és értékes folátokat tartalmaz, amelyek a te egészséged megőrzésében is kulcsszerepet játszanak.

Nem maradhatnak el a testmozgással, a helyes életmóddal, a babavárás alatti és utáni testi változásokkal, a lélek rejtelmeivel foglalkozó írások sem, hiszen ezek is mind-mind olyan témák, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. 

Ezek mellett a szexualitás az, ami mindenkit érint és érdekel, legyen szó akár babatervezésről, pocakos kismamákról, vagy kisgyermekes szülőkről. A szexualitás tehát szintén terítékre kerül, ahogy az is, mi történik a szüléskor, hogyan zajlik, mire van szükség közben és utána, valamint a szoptatás idején.

Foglalkozunk olyan témákkal is, amelyeket mások talán kerülnek: tabuk nélkül szólunk a meddőségről, annak esetleges okairól, a lombikprogramról, és más, fontos területeket is érintünk.

Nem hagyjuk magukra a frissen édesapává vált férfiakat sem, számukra is ott leszünk, hiszen minden kérdésükre választ kaphatnak nekik szóló cikkeinkből.



 

A Gravida Optima terhesvitamin komplex étrend-kiegészítő készítmény kismamáknak, a fogantatás tervezésétől a várandósságon át a szoptatás végéig. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot. A készítmény nem szolgál betegség kezelésére, gyógyítására. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Gyermek elől elzárva tartandó!