A kisbabád vajon emlékszik a saját születésére?

A kisbabád vajon emlékszik a saját születésére?

Amikor az első gyermekem megszületett, nagyon sokat foglalkoztatott a gondolat, hogy vajon ő hogyan élte meg a szülést, emlékszik-e valamire az egészből. Mennyire emlékszik arra, hogy milyen volt az anyaméhben lenni? Ezt valahogy elfelejtjük, mert akárkit kérdeztem, hogy emlékszik-e valamire, mindenki válasza a nem volt.

Gyermekkori amnézia

Fura név, de így nevezik azt a jelenséget, hogy az emberek többsége nem emlékszik szinte semmire abból, ami hároméves kora előtt történt. Nagyon keveset tudunk még erről. Vannak, akik úgy vélik, az idő múlásával egyszerűen elfelejtjük ezen emlékeinket, és ez természetes dolog. Mások a Freud-féle elméletet vallják, miszerint a születés élménye annyira traumatikus, hogy jó mélyen elraktározzuk, és később már nem tudjuk előhívni.

Meghatározó a méhen belüli élet

Emlékszem, amikor várandósan a pocakomra tettem egy fejhallgatót, és lágy zenét játszottam a babámnak. Nagyon jó pillanatok voltak ezek, amelyek egész életemben elkísérnek majd. Amikor megszületett a baba, ez a zene megnyugtatta őt, ha sírt, emlékezett rá. Ugyanígy emlékeznek a kicsik az édesapjuk hangjára, az édesanyjuk hangjára és szívdobogására. Felismerik a saját édesanyjuk tejét, szívesebben fogyasztják azt, mint más anyák tejét. A tudományos kutatások arról, hogy valójában mennyire emlékeznek a babák a méhen belüli életükre, még kezdetlegesek. Ahogy azok a kutatások is, amelyek a születés élményét, az azzal kapcsolatos emlékeket vizsgálják. Szakértők szerint azok a dolgok, amikről úgy hisszük, emlékek, csak későbbi összerakott gondolatok. Vannak tudósok, akik úgy vélik, hogy a magzati életünk olyan meghatározó, hogy később az álmainkat is vezérelheti. A negatív és a pozitív álmokat egyaránt.

szules-emlek2

A születés előtt, alatt és után

Ezek az emlékek sejtszintű emlékek, nem tudatosak, ezért nagyon nehéz felidézni, kifejezni őket, beszélni róluk. Hipnózisban például sikerülhet, hiszen ez a módszer hozzáférhet a tudatalattiban elzárt emlékekhez is. Gondolhatnánk, hogy a születés fájdalmas emlékére nem is akarunk emlékezni, annyira traumatikus. De ez csak feltételezés. Senki sem bizonyította még, hogy a születés valóban traumatikus a baba számára. Az egész ugyanis úgy zajlik le, ahogy a babának a legtermészetesebb. Minden azért van, hogy ő könnyedén haladhasson előre. A koponyája még nem csontosodott és ez lehetővé teszi, hogy összenyomódjon fájdalom vagy sérülés nélkül. Ha egy szülés azonban az anya számára nehéz, komplikáció is előfordul, az a babára is hatással lesz. Ugyanígy a nehéz, stressz-szel teli várandósság (a hormonok miatt) hosszú távon hatással lehet a magzati idegrendszerre. Természetesen minden várandósság alatt előfordulnak nehezebb, stressz-szel terhelt időszakok, ez még nem jelenti azt, hogy a babának ebből hátránya származik. A hangulatingadozások ilyenkor természetesek. Azonban akkor, ha ebből a negatív állapotból nem jön ki a kismama rövid időn belül, negatívan határozhatja meg a továbbiakat. Ha nincs egy biztonságos háttér a kisbaba számára, akkor nem jó közegbe érkezik. Ezt a biztonságot meg tudjuk teremteni azzal a bizonyos egyórás bőrkontaktussal, amit arany órának neveznek. Ez az együtt töltött kis idő is rengeteget képes javítani az esetlegesen méhen belül elszenvedett rossz élményeken. Ám akkor sem szabad elkeseredni, ha az arany óra nem rögtön a szülés után következik, ugyanis később is ugyanúgy hatásos ez az egymáshoz közeli lét.

Ez a finom együttlét segít kialakítani egy olyan kötődést, ami ennek hiányában kissé nehezebben alakulhat ki. Ha nem sikerül létrehozni egy olyan bensőséges helyzetet, ami ezt lehetővé teszi, akkor az anya is segítségre szorulhat. Ilyenkor lehet, hogy el kell fogadni azt a segítséget, amit az édesanyánk nyújthat, vagy egy közeli női rokon, ismerős, esetleg a párunk.

 

Tarjáni Rita


Gravida Optima terhesvitamin

A Gravida Optima terhesvitamin készítmény kétféle beviteli formával támogatja a babatervezés, a várandósság és a szoptatás folyamán megnövekedett tápanyagszükséglet megfelelő kiegészítését. Az egyik levél vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó filmtablettákat, a másik lágyzselatin-kapszulákat tartalmaz. Az utóbbi létfontosságú omega-3 zsírsavakkal támogatja a szervezetet. A kismama vitamin összetevői segítik egymás hasznosulását.

A Gravida Optima terhesvitamin étrend-kiegészítő készítmény kétféle kiszerelési formában kapható a patikákban, és az alábbi webáruházakban.
empatika

irány a bolt

  • gravida optima terhesvitamin

    28x

    kiszerelés
  • kismamavitamin

    84x

    kiszerelés

álomtól | valóságig

terhességi vitamin

rólunk

GRAVIDA OPTIMA WEBOLDAL

Babatervezés előtt állsz? Esetleg már épp a pocakodban növekszik az új kis élet, akire mindig is vártál, vágytál? Talán már meg is született? Akkor jó helyen jársz, hiszen épp neked szól a Gravida Optima új weboldala – mert minden Rólatok szól!

A gravidaoptima.hu egy olyan internetes portál, ahol biztos lehetsz abban, a tartalom hiteles, olyan szakemberektől származik, akik hivatásul választották a kismamákkal, babákkal, kisgyermekekkel való törődést. Olyan szakemberektől, akik nap mint nap találkoznak párokkal, akik gyermeket szeretnének, várandósokkal, akik kérdések közt őrlődnek, és válaszra várnak, olyan kisgyermekes szülőkkel, akik a kis totyogójuk terelgetése közben ütköznek kisebb-nagyobb akadályokba.

A Gravida Optima weboldala, őszintén, érthetően nyújt információkat azoknak, akik szeretnének többet tudni a babatervezésről, a várandósság csodás 9 hónapjáról, a szülőség örömeiről és a kisebb buktatókról is, azokról a fontos kérdésekről tehát, amelyek mindannyiunkat érdekelnek, érdekeltek ezzel kapcsolatban.

Fontosnak tartjuk, hogy hiteles, saját tartalom jusson el az olvasóinkhoz. Témáink rovatokra osztják a mondanivalót, foglalkozunk a helyes táplálkozással, a vitaminok, a nyomelemek és az ásványi anyagok szervezetünkre gyakorolt pozitív hatásaival, hiszen a Gravida Optima egy olyan új terhesvitamin, amely a babatervezés időszakára, a várandósság idejére, egészen a szoptatás végéig megfelelő arányban biztosítja a vitaminokat, a nyomelemeket, illetve az ásványi anyagokat  az édesanyák és újszülött kisbabájuk számára. A Gravida Optima alkalmazása nagyon kényelmes, ugyanis egyetlen dobozban, kétféle tablettakiszereléssel biztosítja, mindhárom időszakra a szükséges tápanyagokat. A babaegészséges fejlődéséhez elengedhetetlen omega-3 zsírsavakat és értékes folátokat tartalmaz, amelyek a te egészséged megőrzésében is kulcsszerepet játszanak.

Nem maradhatnak el a testmozgással, a helyes életmóddal, a babavárás alatti és utáni testi változásokkal, a lélek rejtelmeivel foglalkozó írások sem, hiszen ezek is mind-mind olyan témák, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. 

Ezek mellett a szexualitás az, ami mindenkit érint és érdekel, legyen szó akár babatervezésről, pocakos kismamákról, vagy kisgyermekes szülőkről. A szexualitás tehát szintén terítékre kerül, ahogy az is, mi történik a szüléskor, hogyan zajlik, mire van szükség közben és utána, valamint a szoptatás idején.

Foglalkozunk olyan témákkal is, amelyeket mások talán kerülnek: tabuk nélkül szólunk a meddőségről, annak esetleges okairól, a lombikprogramról, és más, fontos területeket is érintünk.

Nem hagyjuk magukra a frissen édesapává vált férfiakat sem, számukra is ott leszünk, hiszen minden kérdésükre választ kaphatnak nekik szóló cikkeinkből.



 

A Gravida Optima terhesvitamin komplex étrend-kiegészítő készítmény kismamáknak, a fogantatás tervezésétől a várandósságon át a szoptatás végéig. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot. A készítmény nem szolgál betegség kezelésére, gyógyítására. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Gyermek elől elzárva tartandó!