Gondolom, te is találkoztál már szülőként azzal a szituációval, hogy csendre kellett intened a gyermeked, és abban a pillanatban más anyák szeme tapadt rád rosszallóan. Ha hangosan nevetnek a gyerekek, az a baj, ha sírnak, vagy ellenkeznek velünk, akkor az. Pedig az nagyon téves elgondolás, hogy a jó gyermek a csendes gyermek. Vekerdy Tamás szerint a szülőknek is bele kell tanulni újra a felelőtlen játékosságba, lazábbnak kell lenni.
Ó, hányszor éltem át egy-egy hivatalban, vagy sorban állás közben, hogy a kicsi gyermekem valami miatt nem igazán bírta. A gyerekek ilyenkor kicsit nyafogtak, sírtak is, ha úgy adódott. A velünk ott lévő felnőttek reakciója nagyon furcsa volt. Minden alkalommal – kivétel nélkül – rosszalló tekintetek és sutyorgás közepette sütöttem le a tekintetem, mint aki valami bűnt követett el azzal, hogy ilyenek a gyerekei. Egyszer még hozzám is szólt egy idősebb nő, hogy „Tudom, milyen nehéz megnevelni egy gyereket, gyakorolni kell…” Nagyon rosszul esett, hiszen tudtam, hogy az egész csak azért van így, mert a gyerekeimnek nincs túl jó napja. Nekünk, felnőtteknek sincs mindig felhőtlen napunk, hogyan várhatnánk ezt el egy néhány éves gyermektől?
A gyereket nem jó kényszeríteni, hogy abbahagyja a játékot!
Gyerekmentes szállodák, gyerekmentes éttermek sokasága nyílik egyre-másra. Sok felnőtt gyermek nélkül szeret nyaralni, szórakozni, de még bevásárolni sem viszik magukkal a csemetéket. Pedig, ha feltesszük magunknak a kérdést, hogy milyen a boldog gyermek, biztos nem egy csendes, sarokban üldögélő kisgyerek jut eszünkbe, hanem egy hangosan játszó, nevetgélő gyerek. Vekerdy Tamás szerint a szülő feladata, hogy hagyja a gyermeket, ne szóljon rá folyton, hogy hagyja abba a játékot, a nevetgélést. A játék fontos, nem szabad kényszeríteni a gyermeket, hogy ne játsszon. Ennek a következményei sokszor nemcsak a gyermeknek rosszak, hanem a környezetére is.
A gyermekek sírnak. Ez van!
Nemcsak én, más anyák is érzik néha (vagy sokszor), hogy jó lenne kicsit eltűnni. Legtöbbször akkor érezzük ezt, amikor valaki csúnyán néz ránk, ha sír a gyermekünk.
Valahogy a körülöttünk lévő felnőttek nem tudnak belehelyezkedni a mi életünkbe, nem tudnak a mi cipőnkben járni öt percre sem. Nem tudják, nem érzik, és lehet, hogy nem is érdekli őket, hogy a gyermek csak szeretne megnyugodni, vagy új neki minden, ami körülveszi, vagy egyszerűen csak az édesanyjára van szüksége. Nem lehet valakiről azt gondolni, hogy rossz anya azért, mert sír a gyermeke.
A gyermekek eredendően felfedezők
Egyszer az oviban feltűnt, hogy egy anyuka, aki épp a gyermekéért jött, egyfolytában kiabál, hogy „gyere már!”, „vigyázz, összekoszolod a ruhád!”, és ilyenek. Csak azt tudtam magamban gondolni, hogy miért kiabál, hiszen a gyerekén játszós ruha van, aminek úgyis mindegy. Mielőtt megérkezett, akkor is a homokozóban csúszott-mászott a kisfia. Azt hiszem, a gyerek azért gyerek, hogy hagyjuk, hogy kicsit felfedezze a világot. Ez eredendően benne van minden gyermekben. Szeretnek beleugrani a pocsolyába, és megnézni, mennyire fröccsen magasra a víz, imádják, hogy sárosak lesznek, és szeretik érezni, ahogy megszárad a bőrükön.
Hogy viselkedjünk szülőként?
Semmiképp se tiltsunk meg mindent! Legyenek észszerű határok. De hagynunk kell a gyermeket felfedezni, hagynunk kell, hogy folyamatos kontroll helyett érezhessék, hogy kicsit önállóan játszhatnak. Jó kapcsolatot kell fenntartanunk a gyermekkel, hogy pontosan ismerje a határokat, amelyeket felállítottunk. Nehéz feladat ez, hiszen mindezt úgy kivitelezni, hogy ne vegyen észre semmit az erőlködésből, hogy lazák tudjunk maradni, felelőtlenül játékosak, ahogy Vekerdy Tamás nevezte ezt a magatartást. Add át hát magad a jelen pillanatnak, próbáld pozitívan nézni és ne azon gondolkozz, hogy mi lesz majd. Élvezd az együtt töltött időt a gyermekeddel, és ne foglalkozz a rosszindulatú megjegyzésekkel.
Tarjáni Rita
